Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa családról (Kutatási beszámoló)

Ulrich Attila A németszőgyéni és bánházi Jósa családról

1 (Kutatási beszámoló) A németszőgyéni és bánházi Jósa család történetét még a 19-20. század fordulóján kezdte el kutatni Jósa Jenő, majd György. Főleg utóbbi munkássága kiemelkedő, aki alapos kutatást végezve gyűjtötte össze a Jósa és a vele rokon családok relikviáit, majd rajzolta meg a család leszármazását. Munkája nyomán elindulva több pontatlanságot is felfedeztünk, amelyet a 2005-ben Jósa Miklóssal közösen megjelentetett könyvben igyekeztünk kijavítani, illetve pontosítani. Kutatásunkat gátolta, hogy а II. világháborúban elégett a Jósa család levéltára, il

letve az is, hogy az egykori birtokok nagy része ma már Magyarország határain kívül esik. Munkánkat egy véletlen találkozás folyamán 1996 körül kezdtük el. Együttműködésünk alatt Magyarország sok levéltárában kutattunk, ami azt mutatja, hogy egy középnemesi család történetének feldolgozása, főleg ha nem maradt ránk összeszedett, egységes anyag, nagy nehézségekbe ütközik. Igen sokféle típusba tartozó forrást (összeírások, perek, kimutatások) kellett átnéznünk ahhoz, hogy az összegyűjtött adalékokból tartalommal töltsük meg a személyek mögött lévő titokzatosságot, de ahhoz is nagy anyagot kellett átnéznünk, hogy egyáltalán megtaláljuk vagy beazonosítsuk a régi családfán feltüntetett személyeket. Sok esetben munkánkat siker koronázta, hiszen új genealógiai adatokkal tudtuk Jósa György családfáját bővíteni (pl. Jósa Mihály első feleségével Reszegey Borbálával) pontosítani, illetve megszüntetni olyan ágakat, amelynek meghatározása tévesnek bizonyult. Ez főként a Dunántúlon maradt németszőgyéni Jósakra értendő, illetve Jósa István ágára, akinek Szakolyi Izabellával történt házasságának nyomára nem sikerült megbízható adatot találnunk. Munkánkban több olyan személyről is olvashatnak, akiket a családfán nem jelenítettünk meg. Ez azért történt, mert egyrészt bizonytalannak tűnt a vérségi rokonság, másrészt viszont egy generáción belül vagy szülő-gyermek kapcsolatban nem volt bizonyos a leszármazás. Több tételt - fenntartásokkal bár, de - elfogadtunk, amit Jósa György felvázolt, ilyen volt a sávolyi rokonság kérdése,

2 mint alapproblémája a németszőgyéni Jósa család leszármazásának. Úgy gondoljuk, hogy ez a feltételezett rokonság jelen pillanatban elég ingatag alapokon nyugszik. Rendelkezésünkre áll azonban egy 17. századi forrás, amelyben németszőgyéni Jósa Miklóst, a későbbi szabolcsi alispánt sávolyi névvel is említették. Szerencsétlenségünkre azonban az A 2005. szeptember 27-én megtartott Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napokon elhangzott előadás rövid összefoglalója a rendezvény után nemsokkal megjelent Jósa Miklós - Ulrich Attila: A németszőgyéni és bánházi Jósa család története című kötetnek. (Megjelent a Régi Magyar Családok című sorozat 3. köteteként. Sorozatszerkesztő: Pozsonyi József. Debrecen 2005. 207 р. XXI genealógiai tábla, 55 kép, 9 térkép, személynévmuta

tó található a kötetben.) A sávolyi Jósa család a 16. század egyik nyugatdunántúli (főleg Somogy, Mosón vármegyei) jelentősebb középnemesi családja, amely adományként bírta az oroszvári uradalmat. A sávolyi Jósa család több ága nem tisztázott mind a mai napig, csupán az bizonyos, hogy Jósa Farkas fiával, Benedekkel egyik águk (vagy a teljes család?) kihalt. De nem tisztázott az sem, hogy Benedek testvérének, Miklósnak voltak-e további leszármazói vagy sem, illetve apjuk - István - János nevű testvérének hogyan alakult az utódlása. Kétségekkel bár, de elvileg elképzelhetőnek tartjuk az esetleges rokonságot a két Jósa család között.