Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Bán Péter: Eszterházy Károly szerepe Tiszanána és Kömlő újkori faluképének kialakulásában

39 hold szántó és 5 falcastrum rét kiméréséről tanúskodnak. E tabellákból derül ki az is, hogy a betelepülők kondícióit meghatározó követelmények lényegében teljesültek: 77 egésztelkes mellett 11 féltelkes gazdát írtak össze, s mindössze 3 házas, valamint 1 hazátlan zsellér volt Kömlőn 1771-ben. 17 A bérelt pusztától megfosztott Tiszanánán eközben nő tton nőtt az elkeseredés. Nem vált be az a reményük, hogy Eszterházy nem tud majd mit csinálni „ások maradék földivel, még ösz­szetett kézzel fog rimánkodni, hogy csak dézsmára is megszántsuk és haszontalan ne hever­jen". Az első 52 kömlei telepes házhelyeinek kimérésekor még gúnyolódtak: „Nem leszünk akkor itthon, mikor itten falu lészen". Végül, miután Brunszvik nem tudta beváltani föld­hözjuttatási ígéretét, Lódi Kiss Mihály „maximus author" (legfőbb szerző) vezetésével a la­kosság egyharmada felzendült, s 1772-ben 102 családfő szabad költözési joga alapján a falu­ból való távozás mellett döntött. A prefektus ezt nem tudta megakadályozni, mivel október 9­diki instanciájuk megértésre talált a királynőnél. Az elköltözők nem voltak mindnyájan szegé­nyek: 18 házas, 4 hazátlan zsellér mellett 28 negyed-, 42 fél- és 7 egésztelkes volt soraikban (3 fő helyzete ismeretlen). 18 Egyelőre nem tudom forrásokban nyomon követni, hogy az így bekövetkezett emberveszteséget milyen lépésekben és honnan sikerült Tiszanánán pótolnia az uradalomnak. Az mindenesetre tény, hogy az 177l-es úrbérrendezés idején összeírt 236 telkes jobbágy, 65 házas és 24 hazátlan zsellér összesített számával, 325 háztartásfővel szemben az Eszterházy Károly halála után, 1799-ben készült kamarai összeírás 233 sessionalistát, 99 inquilinust és 8 subinquilinust, összesen 334 főt tudott regisztrálni a faluban. Gyarapodás te­hát alig mutatkozik közel 3 évtized alatt, de legalább pótlódott a legkevesebb 102 családnyi veszteség. A tiszanánai jobbágyok 35 %-át elsodró konfliktussal szemben az újtelepes Kömlő demográfiai adatai ugyanezen időszakban lendületes fejlődésről tanúskodnak: 19 2. sz. táblázat Kömlő népessége 1771-ben és 1799-ben Háztartásszám Telkes jobbágy Házas zsellér Hazátlan zsellér Összesen 1771 88 3 1 92 1799 109 30 7 146 A szabályozott háromnyomásos telekrendszer kialakításán kívül az Eszterházy Károly ide­jén, 1770-ben keletkezett úrbéri szerződések némelyike tartalmazott még egy fontos előírást, melyek a legközvetlenebb befolyással lehettek az érintett falvak külső képére, településszer­kezetére. Kömlő telepítési contractusában ez következőképpen fogalmazódott meg: „Minden szükséges épületeket, úgymint házat, istállót, aklot, fészert vagy szekérszínt köteleztetik ki-ki immár téglából építeni és bevakolni, házi kéményeket égetett téglából, valamint a kisköreiek, 17 DÓKA, 1997. 183. és SOÓS, 1975. 336., illetve MOL, С‍.‍ P‍o‍s‍s‍e‍s‍s‍i‍o‍ Kömlő, 1243. es.; MOL, А‍.‍ 4‍1‍7‍3‍.‍ t‍e‍k‍e‍r‍c‍s‍;‍ H‍M‍L‍,‍ E‍É‍G‍L‍,‍ X‍I‍I‍­‍3‍/‍a‍/‍8‍5‍.‍ r‍s‍z‍.‍ J‍o‍g‍b‍i‍z‍t‍o‍s‍í‍t‍ó‍ o‍k‍m‍á‍n‍y‍k‍ö‍n‍y‍v‍e‍k‍ é‍s‍ i‍r‍a‍t‍o‍k‍,‍ 1‍2‍4‍1‍­‍1‍8‍5‍8‍.‍ L‍i‍b‍e‍r‍ 8‍2‍.‍ (‍R‍é‍g‍i‍ k‍ö‍t‍e‍t‍s‍z‍á‍m‍)‍ 7‍6‍4‍­‍7‍6‍7‍.‍ 1‍8‍ H‍M‍L‍,‍ I‍V‍.‍ l‍/‍b‍/‍1‍1‍6‍.‍ é‍s‍ 1‍1‍9‍.‍ r‍s‍z‍.‍ Közgyűlési iratok, 1776. Reg. №‍ 2‍2‍3‍.‍/‍1‍ e‍t‍ A‍.‍,‍ 1‍7‍7‍8‍.‍ é‍s‍ R‍e‍g‍.‍ №‍ 1‍7‍.‍/‍1‍ e‍t‍ A‍.‍ S‍u‍b‍ G‍G‍.‍ 1‍9‍ H‍M‍L‍,‍ E‍É‍G‍L‍,‍ X‍I‍I‍­‍3‍/‍a‍/‍8‍5‍.‍ r‍s‍z‍.‍ J‍o‍g‍b‍i‍z‍t‍o‍s‍í‍t‍ó‍ o‍k‍m‍á‍n‍y‍k‍ö‍n‍y‍v‍e‍k‍ é‍s‍ i‍r‍a‍t‍o‍k‍,‍ 1‍2‍4‍1‍­‍1‍8‍5‍8‍.‍ L‍i‍b‍e‍r‍ 8‍2‍.‍ (‍R‍é‍g‍i‍ k‍ö‍t‍e‍t‍s‍z‍á‍m‍)‍ 6‍4‍6‍­‍6‍9‍9‍.‍ é‍s‍ 7‍4‍8‍­‍7‍6‍7‍.‍

Next

/
Thumbnails
Contents