Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pozsonyi Zoltán: Falak között. Egy redemptus família három generációjának társadalmi helyzete a 18. századi Túrkevén

egy család társadalmi erőteréről, személyközi viszonyairól. Ezek feltérképezéséhez esetünkben (naplók, memoárok, magánlevelek hiányában) peres anyagok, kocsma- és pusztabérleti szerződések, közigazgatási iratok, s leginkább születési és házassági matrikulák szolgáltatnak értékes mozaikokat.

31 A török kiűzése után csak meglehetősen későn, 1743-tól kezdték vezetni a matrikulákat Túrkevén. Ebből fakadóan nem deríthető ki, hogy a górcső alá vont család ősatyja, Kallós István két lányát ki tartotta keresztvíz alá az 1720-as években. Nem látunk tisztábban unokái esetében sem (akik kivétel nélkül az 1730-as évek utolsó harmada és a 60-as évek eleje között látták meg a napvilágot), hisz a születési matrikulákban csak az 1760-as évek végétől jegyezték fel a keresztszülők nevét. A következő generáció vizsgálatánál azonban már pontosan előtűnnek azok a személyek, családok, amelyekkel a família keresztkomasági kapcsolatban állt. Az egyházi tanítás értelmében a keresztszülőnek segítenie kellett a vér szerinti szülőket a gyermek keresztény nevelésében. Az estek többségében azonban a keresztkomákat nem nevelési szerepkörük miatt választották, a komaság a (gazdasági) kapcsolatok kiépítését, szorosabbra fűzését célozta. Ha alaposabban szemügyre vesszük a keresztkomasági szövedéket, kiderül, hogy az idősebb Vincze fiú és a lokális vezető réteg között nem volt túl szoros a kötelék: igaz István két gyermekét a legnagyobb presztízsű és vagyonú redemptus, Kenéz Mihály, a másik négyet viszont a két Jászkun Kerületen kívüli birtokos nemes és egy helyi értelmiségi tartotta keresztvíz alá.

32 Ezzel szemben öccse, Pál kizárólag a helyi elit irányába orientálódott: hat gyermekének az előbb említett Kenéz Mihály, háromnak két kocsma- és pusztabérlő birtokos társa, a már szintén idézett Kun János és a település nótáriusaként tevékenykedő Boros György lett a keresztapja.

33 A keresztkomaságról alkotott képünk csak akkor lehet teljes, ha megvizsgáljuk, hogy a túrkevei illetőségű keresztkomák viszonozták-e a Vinczék meghívásait? A születési matrikulák szerint egyik Vincze fiú sem tartott keresztvíz alá újszülöttet az elithez tartozó famíliáknál! Ez István esetében talán még elfogadható, hisz ő kötődött a leggyengébb szálakkal a tanácsos réteghez, annál inkább szembetűnik Pál mellőzöttsége. Ezen túl csak egy, a vezető réteg rokoni rendszeréhez tartozó család választotta gyermeke keresztszülőjének Vincze Pál özvegyét. Esetében viszont nem szabad elhallgatni az alsóbb társadalmi rétegek részéről feléje áradó megbecsülést, tiszteletet. Az egykori főbíró özvegye rengeteg alkalommal lett a helyi értelmiség (kántor, lelkész), mesteremberek (kovács, lakatos, könyvkötő) vagy egyszerű irredemptus szolgák gyerekeinek keresztanyja. Az ország más tájaihoz hasonlóan Túrkeviben, tágabban a Nagykunságban sem illett elutasítani a szegényebbek, az alacsonyabb társadalmi rangúak keresztkomasági felkérését. Természetesen az összekomásodás nem törte át a társadalmi válaszfalakat, a mindennapokban nem mérséklődött közöttük a vagyoni vagy származásból adódó különbség.

34 Amint kiderült a Vincze család harmadik generációja és a redemptus-tanácsos elit között nem volt kölcsönös a keresztkomaság, a műrokonság mellett azonban érdemes a vérségi kapcsolatot létrehozó házasságokat is megvizsgálni. Az ismeretlen születésű, a település vezetését hosszú időre magára vállaló Kallósnak két lánya érte meg a felnőttkort. A jelentős társadalmi presztízs mellett tetemes vagyonnal rendelkező bíró egyik lánya sem helybeli gazdához ment nőül: Katalin férje, Sárkány Miklós, a 31 Egy személy kapcsolathálójára KOSA, 2001. 155-156.; NÓVÁK, 2003. 176-195.; ÖRSI, 1999. 194-201. 32 MOL, A 2452.; JNSZML, XIII. 4. 13/1778. 33 MOL, A 2452. 34 Vö. KÓSA, 2001. 154-155.