Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Soós Kálmán: A Mic-bán monda eszenyi változatai. Adalékok a Bocskai család genealógiájához

a Tiszának árjába, betéve egy kosárba. Ment a kosár a habokon Isten segedelmével megrakva el nem merülve az eleven terhével egy fűzfának bokraiba a vízparton megakada ott libegett csendesen, aludtak bent édesen míg a nap fel nem kelt, akkor éhesek lévén szegények, sírtak-ríttak mind a hatan. Egy halász ott halásztában hallá ezt és a kosárban megtalálván 6 gyermeket ] rögtön kivéve őket felesége a jó asszony éppen lévén gyermeke mind magához vette Ókét szoptatta és etette míg mind a hat felserdült hálaadó könnyek közt dőlt a jó asszony keblére, ki őket felnevelte. Eddig mondható el Akos az éneket, midőn a hős bánné hullat bő könnyeket, mert nem tűrhette már szíve érzelmeit, szeretettel tárta mind a kezeit. — Ekkor Miczbánné elájult és amikor magához tért, mindent bevallott az urának. Ekkor Miczbán öreg nénjét lófarkához kötötte és addig hurcoltatta, amíg darabokra szakadt. A fiúnak pedig egyforma ruhát vett és ennek örömére még nagyobb mulatságot rendezett. Mindegyik fiúnak külön birtokot adományozott, akikről ezen községek neveztettek: Lányai, Szalókai, Eszenyi, Ásványi, Csapi, Szürtei, Teleki. A halászt pedig családjával együtt magához vette és élete végéig ellátá. " Nemrég az előadott históriának egy újabb verziójára bukkantunk, amelyet adatközlőnk emlékezete segítségével sikerült - még ha eléggé foghíjasán is - a következőképpen rekonstruálni: „Az eszenyi árnyas, lombos temetőbe, Hatalmas diófa buskodik magába, Fű, fa, virág, bokor nincs közelébe, Nincs, aki enyhítsen, könnyítsen bújába. Csak a Tisza mormog közeli medrébe Csak az locsog-fecseg szilaj jókedvébe. Vagy, ha megdagasztja vizét könnyű árjával Kitörni szeretne, s olyan csapást mérni e bűnös világra, Hogy menne az Isten hetedik poklára. Mikor még Árpád volt a király e hazában Csapongó élet folyt itt e palotába. A lak ura, Mitz bán, mint minden jó magyar Harcba szívesen ment, mikor a kürt hival. De ha bősz ellenség nem bánta hazáját, Üresen nem hagyta soha palotáját. Fényes vendégsereg mulatozott abban, Dúskálhatott bőven minden földi jóban.