Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Takács Péter: A Kende nemzetség (Vázlat)

gyorsabb ütemben szaporodó Kende nemzetség 1515-ben újra elágazott. A rokonság egyik köre a kölesei, a másik pedig a cégényi praedikátummal különböztette meg magát jelezve, hogy utódokban megszaporodván, két ágra szakadtak, és természetesen megosztották egymás között az ősi birtokokat is.

8 A Kölcsey és Kende nemzetség középkori és későbbi története is sok homályos részletet rejteget még. A nemzetségi hagyomány és a történeti források is bizonyítják azonban, hogy az 1300-as évek elején Dénes és fiai - János, Jakab, András, Mihály és II. Miklós - szomorú kimenetelű kalandba bocsátkoztak, mert a király személyéig feljutó perbe keveredtek, és Károly Róbert elkoboztatta minden birtokukat, házukat, kúriájukat és egyéb javaikat. A ma még történetileg ki nem bogozott birtokkonfiskálás oka alighanem a Károly Róbert hatalmát el nem ismerő kiskirályok, oligarchák valamelyikéhez történő elszegődésben keresendő.

9 A bujdosásban, zászlós urak szolgálatában, hadakkal való kószálásban telt évek harcos lovagokká edzhették Dénes fiait, mert Nagy Lajos 1344-ben - ősi birtokaik visszaszármaztatása mellett - nemcsak megbocsátott az öt fiúnak, hanem az időközben kincstárra szállt Cégényt is nekik adományozta. Nem sokáig élvezték azonban az ősi javakat és az új adománybirtokot, mert az öt fiú önkényes birtokfoglaló civakodásba keveredett, s eközben 1352-ben megölték Domahidy Miklós fiát, Miklóst, aminek szomorú következménye lett az ismételt kegyvesztés. Vérdíjként pedig át kellett adni a Domahidyaknak Ököritót, Tyukodot és Macsát.

10 A később két, majd három ágra szakadt Kölcsey-Kende nemzetségre azonban a vérdíjba átengedett Ököritó, Tyúkod, Macsa és a királyi kegy elvesztésénél is keserűbb lélektani következményekkel járt Domahidy Miklós elmaradt özvegyének a gyilkosokat megbélyegző átka. Sötét gyászában és vigasztalhatatlan bánatában az özvegy azt kívánta a Kölcsey-Kende nemzetségnek, hogy soha ne legyen nyugtuk, örökös békétlenség marja szét a rokoni összetartozás tudatát és harmóniáját közöttük.

11 Egy-egy ilyen átok históriai jelenlétét történetírói eszközökkel, módszerekkel és forrásokkal bizonyítani a szakma komolyságát megcsúfoló kísérlet lenne. A csak a racionalitásra fogékony tudósi elme szélhámosságnak és kóklerségnek bélyegezne minden ilyen irányú kísérletet. Csak az írói vénával és intuícióval, a bergsoni beleérző képességgel rendelkezők kísérelhetik meg a valóság és a transzcendencia ilyen lélektani szervesülését vallatni, az igenlés vagy tagadás trágyává szublimálni. A Kölcsey-Kende nemzetség tagjai azonban hittek az átokban, s időnként akadtak közöttük, akik beépítették annak súlyát a család történetébe, vagy megkérdőjelezték annak hatályát. A reformkorban e kettős viszony egyszerre voltjelen a nemzetség tudatában. Kölcsey Ferencnek a nemzetségét sújtó átok következményeinek mérlegelésébe belebicsaklott a logikája, s az ennek felfejtésére szánt verse torzóban, Töredékben maradt: „Mígnem az elkomorult sorsnak nyila dúlva lecsattant /S könnypatak áradozott a bánatölelte teremben, / S áldozatát vérben fogadá vala boltja sötétén, / Elsiratott hamvak közt, a cégényi monostor... "

12 Néhány évvel később a kamaszkort múlató leányfejjel Kölcsey Antónia óhajtotta megérteni és feloldani ezt a lélektani szituációt. 1842. április 13-án Kölcsey Mihály és János újólag összekaptak egy darab határbeli földön. A három Kölcsey - Mihály, János és Gábor - lányai 8 SZIRMAY, 1809-1810. 1. köt. 79.; BOROVSZKY, SZATMÁR 9 Uo. ш NAGY, 18571865. 3. köt. 342. és 6. köt. 187., 543., Pótkötet, 202., 306.; SZIRMAY, 18091810. 2. köt. 121126., 254. 11 KÖLCSEY A. 1982. 12 KÖLCSEY F., 1960. Versek, 156. A töredék 1831. január 7én született.