Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Takács Péter: A Kende nemzetség (Vázlat)

közül a Gáboré, Antónia félt, hogy e kiújuló veszekedésre a három család Kölcsey-lányainak a barátsága is rámegy. Keresvén a folyton ismétlődő civakodás okait, nagyanyja adta meg a magyarázatot, felidézvén az 1352-ben fogant átkot. A tíz év híján fél évezrede elhangzott valós vagy vélt átok a konszolidált kapcsolatrendszer kiépítését, a rokoni viszonyok elmélyülését gátló módon még ott munkált a gyengébb idegzetű Kölcsey-ivadékok lelkében az 1840-es években is. A nagymama magyarázata szerint: „még hajdanán, mikor egy-egy váréri vagy kevesebbért a hatalmas urak sok vért ontottak hadakozással. Egy Kölcsey is hadakozott egy Domahidyval, s megölte azt. Az özvegy Domahidiné fsidj pedig megátkozá őt, hogy ne lenne soha egész családjába egyik atyafi a másikkal békében. " Eddig a nagymama rettegett hagyományt, egyben cselekvésképtelen beletörődést is idéző szavai. „£z kegyetlen átok volt... " döbbent meg Kölcsey Antónia, és mindjárt szelídíteni akarta az erejét, mondván, hogy „Isten nem halfljgatja meg az ilyeneket, mert bár apám s János bácsi haragban élnek is bátyjokkal, mi gyermekei igen szeretjük egymást, s szülőink se ellenzik már, hogy járjunk egymáshoz. "

13 Ha az emberi elmét az irracionalitás nyűgöző erejétől, és a Kölcsey-Kende nemzetségen belül a rokoni kapcsolatok elmélyítését bénító átkot ilyen könnyű hittel feloldhatták volna az egymást váltó generációk, bizonyára már évszázadokkal korábban megtették volna. Vélhetően nem Kölcsey Antónia volt az első, aki ezt megkísérelte. Részben azonban a hagyományokból is táplálkozó szokás, mentalitás, társadalmi elvárás, rendi körülmény, generációról generációra öröklődő szokásrend, határhasználati mód, közbirtokossági rend és a pszichikai állóképesség, a tolerancia határainak ingadozása hozta magával az újabb és újabb konfliktusokat, amelyek tompulását csak a gyermeki lélek naiv ártatlanságával lehetett remélni, de ha ezek a szituációk a nyers férfi lelkeket érintették meg, feszültségük vármegyére szólóan robbant. Ilyenkor feltornyosultak a régibb valós vagy vélt sérelmek. Működésbe lépett az átok-reflexió, s ennek irracionalizmusa csak táplálta a gyűlöletet, indulatot, amíg azok tettlegességig nem fajultak. Ezek aztán - túl a rokonságon - megosztották a falu lakóit, olykor a megye egyegy térségének a nemeseit, állásfoglalásra késztették a református papokat, a katolikus plébánosokat, munkát adtak a vádhatóságoknak, a védőügyvédeknek, a teljhatalmú megbízottaknak, a nemesi hadnagyoknak, bíróságoknak, szolgabíráknak, alispánoknak. Súlyos teher lehetett egy nemzetségen a rendi korszakban a családok tagjainak lelkét és tudatát évszázadokon át nyomorgató átok. A költő és politikus Kölcsey Ferenc személyesen is megélte ezt Kölcsey Mihály háborgása kapcsán. Az életével fizetett ennek következményeiért. A Kölcsey-Kende nemzetség látványosan hurcolta magával a Domahidy Miklósné 1352-ben megfogant átkát még a reformkorban is. Ez a kitérő csak apró kuriozitás, romantikus pötty a kétágú Kende és az egyágú Kölcsey nemzetség történetén. Irracionális szférája a racionálisan feldolgozhatatlan emberi, rokoni cselekvéseknek, melyek bőven fel-felbuzogtak a magyar köznemesi társadalomban. A cégényi és kölesei Kende nemzetség ugyanis a rokoni civakodások, testvéri perpatvarok ellenére és azok közepette is élte a maga köznapi és históriai életét. Szántott, vetett, erdőt irtott, eladta fölöslegeit, zsákmányolta a természet javait, termelő és termeltető munkát végzett, és usuálta a földesúri regálékat. Ebben nem különböztek a Szatmár vármegyei hasonló tehetősségű köznemesektől. Nem különböztek sem házasodási, sem öltözködési, sem táplálkozási szokásaikban, sem mulatozásaikban, vendégeskedéseikben sem. Ha a király úgy kívánta, és a diéta is megszavazta, hadra keltek, vagy fizették a törvény szabta hozzájárulást a nemesi felkelés költségeihez. Megyére szóló névnapokat, keresztelőket, lakodalmakat rendeztek, kiválóan énekeltek, s egy-egy falut betöltő hangerővel, kedélyes vidámsággal adták tudtára környezetüknek, 13 KÖLCSEY A., 1982. 114.