Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pandula Attila: A genealógia ma. A genealógia magyarországi múltjából

A genealógia és más történelmi segédtudományok Napjainkban Magyarországon kapcsolódó diszciplínaként terjedőben van a prozopográfia, azaz a „genealógiák előtti genealógia". Ez a leszármazási adatok és források hiányában nem pontosítható elődök feltételezéseken alapuló kutatása. Ennél felhasználhatók pl. a birtokfolytonosság, az egyes, örökletesnek tűnő tisztségek betöltése, esetleg a hadrendi összetartozás. A genealógiában napjainkban a prozopográfiai feltételezéseket megkülönböztetésként vonalkötés helyett pontozással jelölik a táblákon. A genealógia a következő történelmi segédtudományokkal, illetve rokon tudományokkal van szoros kapcsolatban: archontológia, diplomatika, epigráfia, etnográfia, falerisztika, heraldika, kormányzattörténet, jogtörténet, metrológia, numizmatika, onomasztika, paleográfia, pszichografológia, történeti demográfia, történeti földrajz, történeti ikonográfia, történeti statisztika, történeti szociológia stb. A genealógia kutatásának forrásai A genealógia forrása lehet - egyre bővülő értelmezésben - minden olyan anyag, amely leszármazás bizonyítására alkalmas. Ez sokrétű, kiterjedt forrásbázist jelent. Ezen belül a következő főbb csoportok említhetők: 1) szájhagyomány 2) írott források 3) nyomtatott források (nem a szakirodalom) 4) epigráfiai emlékek 5) funerális emlékek 6) tárgyi emlékek 7) történeti ikonográfiái emlékek (személyábrázolások) 8) emberi maradványok 9) hangfelvételek 1) A szájhagyomány Nagy szerepe van a legrégibb magyar főnemesi, nemesi családok kutatásánál, akik gyakran a honfoglalásig vezették vissza nemzetségüket, azonban ezt a 14. századot megelőző időszakokban dokumentumokkal nem tudták bizonyítani. Használható esetleg a polgári, paraszti, munkás genealógiai kutatások kezdetekor. 2) Az írott forrásanyag Rendkívül sokrétű, a legkülönfélébb társadalmi rétegek, csoportok vizsgálatánál használható. a) Elbeszélő történelmi források. Döntően uralkodóházak, illetve a legjelentősebb történelmi családok esetében tartalmazhatnak sokszor elfogult genealógiai adatokat. b) Önéletrajz, emlékirat. Általában igen szubjektív műfajok. Gyakori a saját szerep kedvezőbb színben való feltüntetése. E forrásoknál sokszor találkozunk politikai-, ideológiai stb. torzításokkal. Azonban sokszor találhatók itt máshol fel nem lelhető családtörténeti részletek is. c) Halotti beszédek, emlékbeszédek. Sajátos műfajok. Döntően a megboldogult erényeit emelik ki, a valósághoz képest eltúlozzák a személy jelentőségét. Sok adatot tartalmaznak a halott életéről, halálának, temetésének körülményeiről. d) Egyházi anyakönyvek. Mindmáig a legáltalánosabban használt genealógiai források. Vezetésük a 15-16. századokra megy vissza. A római katolikus egyházban kötelező vezetésüket