Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pandula Attila: A genealógia ma. A genealógia magyarországi múltjából

Korunk magyarországi genealógiai szakirodalmában olyan mű is előfordul, amelyet az adott területen még évtizedekig fogunk alapvető kézikönyvként használni. Gudenus János József levelezéssel, nagy utánajárással összeállította magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című sorozata fontos eredménye a magyarországi szakirodalomnak.

22 Vajay Szabolcs fontos munkát adott ki a Máltai Lovagrend magyar tagjairól, e mű egyben a nemességre, a genealógiára vonatkozóan is fontos kézikönyv.

23 Napjaink egyik legaktívabb genealógiai szerzője Szluha Márton, aki több könyvet,

24 illetve tanulmányokat is publikált túlnyomórészt felvidéki családok történetéről. Áttekintve a megjelent publikációkat megállapítható, hogy az irodalom nagyon egyenetlen, eltérő színvonalú müvekből áll. A korábbi időszakok - leginkább talán a 19-20. század fordulójának - ma már elavult, s korszerűtlennek is tekinthető főbb tendenciái születtek újjá az elmúlt években. Gyakorlatilag teljesen hiányzik a magyarországi genealógiai irodalomból a korszerű felfogás, megközelítés, a modern módszertan. Ez jellemzi az elmúlt időszak angol, francia, illetve részben német szakirodalmát is. Kivételként említhető ezzel kapcsolatosan egy kötet, amely Péter Katalin szerkesztésében jelent meg.

25 Magyarországon - ugyancsak ellentétben a külföldi szakirodalom egy részével - nem találkozunk az orvosi, orvosgenetikai jellegű genealógiai kutatás eredményeivel. Ez alól kivételt Czeizel Endre egyes művei jelentenek.

26 Somogyi Gábor sajátos, a művészettörténet és a genealógia határterületeit érintő műveket publikált.

27 Gyakori, hogy e publikációk szerzőinek nagy része a vizsgált család egyik - természetesen nem teljesen elfogulatlan - leszármazottja. E szerzők nagy része szinte kizárólag csak anyakönyvi kutatásokra támaszkodik, nem vesz figyelembe más, elérhető forrásokat. A mostani magyarországi genealógiai irodalomban egyáltalán nincs törekvés a komplex jellegű forrásfeltárásra. A szerzők túlnyomó része nehezen áttekinthető, értékelhető adathalmazokat produkál csupán. így többnyire fel sem merül pl. a vizsgált család történetének, a kor, a társadalomtörténeti keret, mobilitás stb. viszonyai közé helyezése, vizsgálata. Gyakori, hogy csupán a 19. századi klasszikus, Nagy Iván sorozatának sokszor hiányos, pontatlan adatait egészítik ki jólrosszul, kritikai megjegyzések, javítások, kiegészítések nélkül, s mindezt igyekeznek új eredményként feltüntetni. Hangsúlyoznám, mindezt a Turul felelős szerkesztőjeként szerzett tapasztalataim alapján mondom. Aláhúznám viszont azt is, hogy mint a tradicionális genealógiai művek egy részét, e köteteket sem feltétlenül szánták a nagyközönségnek. Gyakran magánkiadásban, csupán kis példányszámban, a szűkebb család számára foglalták össze egy-egy família múltját. Ebben a megközelítésben természetesen megengedhetőbb a kifogásolt jelleg. Viszont tény, hogy a vitatható karakterű művek könyvtárakba kerülve elérhetővé válnak, s adataikat általánosan felhasználják. Érdekes, hogy dacára a fennmaradt sokrétű forrásanyagnak nem igazán jellemző korunkban a legjelentősebb magyar főnemesi családok múltjának vizsgálata. Jellemzőbb az országos jelentőséggel nem bíró, közép- és kisnemesi famíliák kutatása. Ma sincs igazán előtérben a polgári-értelmiségi családok genealógiájának kutatása. Megjelent a korábban szinte egyáltalán nem vizsgált tárgykör: a parasztság kutatása is.

28 22 GUDENUS, 1990-2000. 23 VAJAY, 2002. 24 SZLUHA, 1996.; SZLUHA, 2000.; SZLUHA, 2003-2005. 25 PÉTER, 1995. 26 CZEIZEL, 1992.; CZEIZEL-ERŐS, 1995. 27 SOMOGYI, 2003.; SOMOGYI, 2005. 28 MESZLÉNYI, 2003.