Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Takács Tibor: Városfejlesztés Nyíregyházán. Elképzelések és a gyakorlat a 20. század első felében

Mivel a modern polgári közigazgatás alapintézményeinek a rendszere az 1880-as évekre kiépült, a városi elit felismerte, hogy megyeszékhelyként ezen a területen a város elérte fejlődésének határait. Bencs László polgármester 1897-ben kifejtette, hogy a város fejlődik, de nem eléggé: „A megnyugvás veszedelmes, s egyet jelent a visszafejlődéssel, éppen ezért újabb közhasznú intézmények létesítésére kell gondolnunk. "

8 Bencs szavai jól mutatják, hogy a vezetés városfejlesztésen gyakorlatilag intézmények felállítását, illetve idetelepítését értett. Helyzetfelismerő képességéről tanúskodik ugyanakkor, hogy a városvezetés törekvései immáron a több megyére kiterjedő, regionális illetékességgel bíró szervek, továbbá oktatási intézmények telepítésére irányult. A város sikerként könyvelhette el, hogy Geduly Henrik püspökké választásával evangélikus püspöki székhely lett és maradt a korszak végéig, és hosszas küzdelmek végén ide került a hajdúdorogi görög katolikus püspökség is. A regionális centrumszerep erősítése érdekében törekedett a városvezetés arra, hogy Nyíregyházát kamarai székhellyé tegye. A város - a helyi ipartestület kezdeményezésére 1912-ban küzdelmet indított egy új, Nyíregyháza-központú kereskedelmi és iparkamara felállításáért.

9 A világháború kitörése levette a napirendről a kérdést, míg 1918-ban végképp eldőlt, hogy a törekvés nem járt sikerrel.

10 Már ekkor azt tanácsolták a nyíregyháziaknak, hogy inkább egy agrárkamara felállításáért indítsanak mozgalmat, ám amikor az első világháború után ezeket kiépítették, különösen fájó volt a nyíregyháziak számára, hogy a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara székhelye nem ide, hanem Debrecenbe került. A szakmai testületek közül egyedül az ügyvédi kamarát állítottak fel Nyíregyházán 1924-ben. A városvezetés természetesen féltékenyen őrizte Nyíregyháza megszerzett pozícióit is, és minden olyan törekvést hevesen ellenzett, amely a vonzáskörzetét veszélyeztette, legyen szó a Debrecen és Nagykálló között tervezett vasútvonalról,

11 Ujfehértó községnek a nyíregyházi járásbíróság illetékességi területétől való elcsatolásáról,

12 vagy akár a Nyíregyházi Folyammérnöki Hivatal megszüntetésének és a Debreceni Kultúrmérnöki Hivatalba való beolvasztásának a tervéről.

13 Miután a 19. század első felében a szabad királyi városi címet nem sikerült megszerezni, Nyíregyházán már az 1870-es években felvetődött a törvényhatósági jog elnyerésének az igénye. 1883-ban a képviselő-testület a gyakorlati tennivalók kidolgozása céljából egy bizottságot is kiküldött, amely azonban érdemi munkát nem végzett. 1895-ben újabb bizottságot állítottak fel, és a következő évben a közgyűlés elfogadta az előterjesztést, amelyben Nyíregyháza kérte a kormánytól a törvényhatósági jogú várossá nyilvánítását. A nyíregyházi polgárok elszántságát mutatja, hogy a függetlenségi eszmék szilárd bázisának számító város 1896-ban szabadelvű országgyűlési képviselőt választott, hogy elnyerje a kormány jóindulatát.

14 A kérelmet a belügyi kormányzat véleményezésre megküldte Szabolcs vármegyének, amely azonban csak 1900-ban tárgyalta a kérdést, és természetesen elutasította a városnak a megyéből való kiválását célzó tervét. A belügyminisztériumban végül azzal halasztották el a döntést, hogy előkészület alatt áll a városi törvényhatóságokról szóló törvény, és majd ennek tárgyalása 8 Nyíregyháza, 1897. november 18. 3-4. 9 SZSZBML, V. B. 181. Kgy. 626/1912. és K. 21127/1912. A kereskedelmi miniszterhez 1913-ban intézett kérelem: SZSZBML, XV. 8. 2. d. 10 Nyírvidék, 1918. április 6. 2., május 30. 2. 11 Szabolcs, 1904. február 13. 2. 12 SZSZBML, V. B. 181. Kgy. 902/1928. és K. 42786/1928. A kérdés a törvényszék épületének átalakításával igénybe vett közterület használati díjának és az épület használatbavételét engedélyező szemledíjnak a város részéről történő elengedésével kapcsolatban is előkerült. Lásd még SZSZBML, V. B. 181. Kgy. 103/1929. és K. 638/1929. 13 SZSZBML, V. B. 181. Kgy. 207/1932. és K. 5842/1932. 14 MARGÓCSY, 1995. 212-213.