Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Takács Tibor: Városfejlesztés Nyíregyházán. Elképzelések és a gyakorlat a 20. század első felében

Takács Tibor Városfejlesztés Nyíregyházán Elképzelések és a gyakorlat a 20. század első felében Nyíregyháza városfejlődésének komplex gazdaság- és társadalomtörténeti feldolgozására még csak kísérletek sem történtek, erre a jelen dolgozat keretei között én sem vállalkozhatom. A városfejlődés felvázolásával, valamint a fejlődés irányáról szóló elképzelések ismertetésével csupán arra szeretnék választ kapni, hogy a nyíregyházi helyi társadalom, különösen a vezetésre hivatott helyi elit érzékelte-e а várost ért kihívásokat, ha igen, akkor milyen válaszokat adott a kihívásokra, és általában milyennek látta Nyíregyháza fejlődési lehetőségeit, milyennek képzelte el a város jövőjét. Vizsgálódásom elsősorban az 1945-öt megelőző fél évszázadra koncentrál, de természetesen nem hiányozhat az előzmények ismertetése sem. A 18. század közepén újratelepült Nyíregyháza fő törekvése kezdetben a földesuraktól való megváltakozás és ezzel összefüggésben a szabad királyi városi státusz elnyerése volt. A földesuraitól - 1803-ban a Dessewffyektől, 1824-ben a Károlyiaktól - képes volt megváltakozni a közösség, a szabad királyi városi címet azonban sem ebben az időszakban, sem később nem tudta megszerezni. Ám a célkitűzés önmagában is a város lakosságának polgári öntudatát, szabadságvágyát és a további fejlődésért való áldozatkészségét jelezte. A nagyobb polgári szabadságot biztosító települési státusz elnyerése mellett a városvezetés törekvései és a megtett lépések elsősorban Nyíregyháza mint forgalmi és igazgatási központ fejlesztését, a település központi szerepkörének erősítését célozták. így a vezetés már az 1840-es évektől szorgalmazta Nyíregyházának a vasúthálózatba való bekapcsolódását, amely aztán 1858 után rövid távon a távolsági kereskedelem fontos gócpontjává tette a várost, míg hosszabb távon az adta meg a jelentőségét, hogy az innen kiinduló vonalaknak köszönhetően Nyíregyháza egyértelműen a megye központjává vált. Régi törekvése valósult meg a városnak azzal, hogy 1876-ban ide helyezték a vármegye székhelyét, ami nemcsak a megyei adminisztráció, hanem számos állami hivatal (törvényszék, pénzügyigazgatóság stb.) idetelepítését is eredményezte. A különböző hivatalok vagy a laktanyák felépítése nagy áldozatokkal járt, de vállalta a közösség, mert ebben látta a további fejlődés biztosítékát. A vármegye vasúthálózatának és az adminisztratív infrastruktúrának a kiépülésével azonban ezek az erőfeszítések a 19. század végére jórészt túlhaladottakká váltak. A központi szerepkör erősítése és általában a város további fejlődésének az elősegítése megkövetelte új utak keresését, főleg azt követően, hogy - éppen a vasúthálózat kiépülésével - Nyíregyháza mint átrakóhely a Felvidék és Galícia felé irányuló távolsági gabonakereskedelemben elfoglalt előnyös helyzetét az 1880-as évekre elvesztette, a század végén pedig már egyértelműen a pangás jelei mutatkoztak.

1 A változást és a lépéskényszert érzékelte Lukács Ödön, Nyíregyháza történetének első monográfusa, aki szerint korábban „alig volt egyébre szükség, mint üstökön ragadni az önként kínálkozó alkalmakat, s kiaknázni az adott helyzetet". A viszonyok azonban a nyolcvanas évek közepére megváltoztak: „Most már igazán teremtő észre van szükség, hogy városunk fejlődésében pangás, sőt visszaesés ne álljon elő; melyek eddig úgyszólván önként kínálkoztak, 1 GEDULY, 1896. 259.