Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

I. 17–18. századi források - Balogh István: Szabolcs vármegye katonai terhei a 17. század végén (1682–1690)

Személyekben ne csigázzák, verjék és tagolják, hanem csendességben tartsák...^ A nemesek udvarházaira, a paróchiákra, scholákra ne condescendaljanak [szállásoljanak]. " A jobbágyokat a faluhatáron túli fuvarozásra ne hajtsák. A földesurak kocsmáit ne sajátítsák ki.

5 A tiszteknek gondjuk legyen arra, hogy a katonák az úton járókat és a kereskedőket ne fosztogassák.

6 A vármegyék tisztségviselőit sem személyükben, sem javaikban ne károsítsák, sértegessék. „Kiki úgy értvén kegyelmes úrnak és méltóságos fejedelmünk kiadott edictumát [rendeletét], mindenekben a feljebb megírt punctumokhoz alkalmaztassa magát és tovább való panaszokra okot ne adjon. Most akik ez ellen cselekszenek, kegyelmes urunk őnagysága érdemelt és szigorú büntetését el nem kerülik. "

7 Ez a rendtartás világosan tükrözi a 17. században általános katonai magatartást. Abeszállásolás esetén a parancsnokoknak a vármegyékkel meg kellett egyezni az ellátás részleteiben, a jobbágyok pedig a katonáknak élelmet, szállást, a lovaiknak abrakot, szénát, szalmát kellett, hogy adjanak. Amint fentebb említettük, Szatmár várában Thököly uralma alatt is királyi őrség állomásozott. Ebben az időben báró Saponara volt a fcapitánya, akinek a katonái élelemszerzés miatt gyakran megsarcolták Szabolcs vármegye falvait, sőt Debrecen magisztrátusa is kénytelen volt tárgyalni vele a kereskedők érdekében. Neki is híre volt arról, hogy az 1683. évi harmadik, Bécs elfoglalására indított török hadjárat sikertelenül végződött. Már szeptember végén értesítette Szabolcs vármegye kongregációját, hogy a kereszténység védelmezése végett maradt a helyén. Az ottani és az ecsedi várőrség az ő tudta és akarata nélkül nem követelhet semmit a vármegyétől. Ha ilyenek akadnának, azokat a parancsa alapján üldözzék, fogják el és adják át megbüntetés végett neki.

8 Mentegette a parancsnoksága alatt álló magyar katonaságot az esetleges kártételeik miatt: „Jól lehet a magyar katonák (tisztelet a magyar nemzetnek) bármennyire vitéz, alig vagy nagyon kicsit fegyelmezett és az én sok évi tapasztalatom szerint, ha török tízből kilencet felakaszt is, a tizedik nem okul a vítkesek példájából... Királyi zsoldon élnek meg, velük született természetük az, hogy jobban ízlik nekik az a falat kenyér, amit saját kezükkel szereznek, mintha jogosan egy egészet kapnának... Igyekszünk a kártételt megakadályozni és békében élni a szomszéd vármegyével. "

9 Bécs ostromának meghiúsulása után a Lotharingiai Károly vezetése alatt álló szövetséges hadak Erdélybe vonultak. A sikerek nem maradtak hatástalanul. Thököly Imrének az év végén kiadott ellenállásra buzdító és az elpártolókat fenyegető pátensei erről tanúskodnak.

10 A kedvező hírekre a szatmári és ecsedi királyi őrség tevékenysége annyira megélénkült, hogy még a debreceni magisztrátusnak is védelmet kellett kérni a várost sarcolással fenyegető portyázásaik ellen.

11 A fejedelem is igyekezett előkészíteni az uralma alatt álló vármegyéket a nyár elején meginduló új hadjáratra. Mindenekelőtt megkezdte Munkács várának megerősítését. 1684-ben 4 Uo. 2. pont 5 Uo. 3. pont 6 Uo. 4. pont 7 Fasc. 101. No. 67. Ungvár, 1683. febr. 23. A felszabadító háború első éveiben a beszállásolt császári katonaság is ezt a gyakorlatot vette át. 8 Fasc. 101. No. 64. Fülpös, 1683. szept. 20. 9 Fasc. 101. No. 63. Szatmár, 1683. okt. 30. 10 Fasc. 104. No. 61. Sárospatak, 1683. nov. 14.; Fasc. 101. No. 16. Debrecen, 1683. nov. 19.; Prot. 14. fol. 250/b.-251. 1683. dec. 1.; Fasc. 101. No. 2. Munkács, 1683. dec. 22. 11 CSŰRÖS, 1911. 173. 1684. febr. 18.