Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Szabó Attila: Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága

Szabó Attila Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága Az ország közepén elhelyezkedő Pest-Pilis-Solt vármegye településeit a török hódoltság utolsó évtizedeiben, de különösen a felszabadító hadjáratok idején rendkívül súlyos pusztítás érte. Az újjátelepülés korszaka 1711 után következett, amikor a falvak és mezővárosok sora kelt életre. A településeken belül jelentősen növekedett a mezővárosok aránya (1728-ban 8, 1843-ban 13%). A mezővárosi státus elnyerése nem vált hátrányára sem a földesuraknak, sem a nemesi vármegyének. Ugyanakkor a szabad királyi városi rangot elérni nagyon nehéz volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1711 és 1848 között egyetlen település sem kapott szabad királyi városi címet az ország legnagyobb vármegyéjében, noha megszerzésére Kecskemét, Nagykőrös, Vác is törekedett. A Zichy család földesurasága alá került Óbuda mezőváros még 1714-ben próbálkozott „ régi királyi városi "jogainak elnyerésére, de az udvari kamara visszautasította a kezdeményezést, azonban ebben az esetben sem szabad királyi városi jog megszerzéséről volt szó, hanem a korábbi kincstári birtoki állapotok visszaállításáról.

1 A földesúri hatalmat magáról teljesen lerázó, és így az autonómia legmagasabb fokát elérő Nagykőrös olyan köztes megoldást is felvetett a vármegyénél 1847-ben, miszerint tartozzanak közvetlenül a megyei testülethez, hogy így megszabaduljanak a járási főszolgabíró gyámkodása alól.

2 Ennek érdemi elintézését az 1848-as forradalom már időszerűtlenné tette. Ahhoz, hogy valamely mezőváros elérhesse az országrendiséget, meg kellett váltania magát bizonyos pénzösszeggel a földesúri joghatóság alól, majd a királytól újabb jelentős pénzösszegért meg kellett szereznie a szabad királyi városi rangot, végül az országgyűléstől kellett kieszközölni a becikkelyezést.

3 Az autonómia a hódoltság idején az elmenekült magyar földesuraktól és vármegyei tisztviselőktől magára hagyott településeken szükségszerűen növekedett, melynek legmarkánsabb jele a szabad bíró- és tanácsválasztás kialakítása volt. A mezővárosi rangú települések hódoltság végi önkormányzatának jogi lehetőségeiről meglehetősen ellentmondásos és végletes véleményekkel lehet találkozni a szakirodalomban. A „ régebbi" monográfusok és történészek, mint például Hornyik János, Galgóczy Károly vagy Majláth Jolán magas fokú, a nemesi vármegyétől független városi önállóságot feltételeznek.

4 Az elmélet alapjául az a kétségtelen tény szolgált, hogy ebben az időszakban a főbíró és más tisztségek választásába nem szólt bele külső hatalom. A legújabb kutatások viszont rámutatnak arra, hogy a nemesi vármegyék erőteljes expanziója a 17. század derekától fogva - a szabad bíróválasztás meghagyása mellett csakhamar maga alá gyűrte a paraszti fórumokat, mind a belső közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás területén.

5 A 18. század elejére a mezővárosi autonómiát a földesurak is erősen megtépázták.

6 A földesúri hatalom kiterjesztésének talán legfontosabb és kézzelfogható bizonyítéka a bíró személyének kijelölésében mutatkozott meg, ugyanis a 18. század elején már általános gyakorlattá vált az, hogy a földesúr vagy birtokkormányzata által candidált (jelölt) 1 NAGY, 1975. 178. 2 GALGÓCZY, 1896. 158. 3 CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS, 1972.248. 4 HORNYIK, 1862., GALGÓCZY, 1896.; MAJLÁTH, 1943. 5 SZAKÁLY, 1986.; KISFALUDY, 1992.; IVÁNYOSI-SZABÓ, 2002. 6 MAKKAI, 1958. 134.