Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Lakos János: A magyar levéltárügy alapkérdései 1953 és 1955 között (Miért és hogyan került a levéltárügy a Minisztertanács felügyelete alá?)

szocialista típusú, centralizált levéltári rendszer követelményeit. A témánkat érintő főbb rendelkezési javaslatok a következők voltak: - A nemzeti érdekű iratok jogviszonyra való tekintet nélkül állami védelem alatt állnak. Eleve ebbe a körbe tartozik minden 1867 előtti irat. A nemze­ti érdekű iratok összessége alkotja a Nemzeti Levéltári Fondot, amelynek részei: az állami, szövetkezeti és társadalmi szervek, szervezetek iratai; az MDP és a DISZ szerveinek, szervezeteinek iratai; az egyházi és hitfeleke­zeti szervek, szervezetek és a magánszervek iratai. De: az MDP és a DISZ irataira nem terjed ki a tvr. hatályai - A párt és ifjúsági szervezete kivételével valamennyi imént felsorolt szerv nemzeti érdekű iratai védelme és használhatósága biztosításának szabá­lyozása a Minisztertanács hatáskörébe tartozik, amely e jogát szakigazga­tási hatósága, a Levéltárak Igazgatósága és az ennek alárendelt állami le­véltárak révén gyakorolja. De: három tárca (a belügyi, külügyi, honvédel­mi) saját és alárendelt szerveik iratainak védelmét és a használat biztosítá­sát a Levéltárak Igazgatóságával egyetértésben szabályozza, és maga el­lenőrzi. A Honvédelmi Minisztérium levéltára 30 évesnél régebbi iratai védelmének és használhatóságuk biztosítása felett a Levéltárak Igazgató­sága szakfelügyeletet gyakorol. - Ha az egyházi, hitfelekezeti szervek és a magánszemélyek a nemzeti ér­dekű irataik védelmére és használhatóságuk biztosítására vonatkozó köte­lezettségeiket a Levéltárak Igazgatósága figyelmeztetése ellenére nem tel­jesítik, az Igazgatóság ezeket az iratokat zár alá veheti és állami levéltár­ban elhelyezheti (a tulajdonjog megváltoztatása nélkül). - Több konkrét rendelkezés szól az irattárakról és az iratkezelésről. A ren­delkezések a TÜK-iratokra is vonatkoztak! A tervezet előírja pl., hogy minden olyan járási vagy megyei szerv, szervezet, amelynek községi szervek vagy szervezetek vannak közvetlenül alárendelve, köteles köz­ponti irattárat fenntartani és meghatározott idő eltelte után ide átvenni az alárendelt szervek iratait; a Levéltárak Igazgatósága és az állami levéltá­rak szakfelügyelik és ellenőrzik az iratkezelést és az irattárakat. - A Levéltárak Igazgatósága közvetlenül irányítja az állami levéltárakat, kivéve a Hadtörténelmi Levéltárat. Tanácsadó szervként Levéltári Taná­csot kell szervezni. - A levéltárak tudományos intézmények. A KGL megszüntetésével új in­tézményt állítanak fel a „felszabadulás utáni időből" eredő iratok gondo­zására Népi Demokratikus Korszak Központi Levéltára néven. A MOL csak a „felszabadulás előtti időből" származó iratokkal foglalkozik. (Itt említem meg, hogy a Népi Demokratikus Korszak Központi Levéltárának létrehozása már 1951-től szerepelt a LOK terveiben.) 11 11 MOL-XIX-I-l-h-1951-1612.

Next

/
Thumbnails
Contents