Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Péter: A szántóvető foglalkozás és a vele kapcsolatos állattartás feltételrendszere Aranyosszéken az 1820-as években

procedúráját ismételték meg,

2 ami a feltett kérdéseket tekintve legfeljebb annyiban különbözött a Magyarországon Mária Terézia uralkodása alatt lezajlott úrbérrendezés előmunkálataitól,

3 hogy ezúttal - Aranyosszék mind a 21 falujában - a megvallatandó szolgálónépek száma tízben volt minimálva, s II. József 1785-ös erdélyi jobbágyrendeletét követően fölösleges volt rákérdezni a szolgálónépek röghözkötöttségére, nem lévén már ilyen állapotú jobbágy. Helyette az erdőhasználatról és a telekforgalom mikéntjéről tudakozódtak a kirendelt conscriptorok.

4 A formailag hasonló három történelmi cselekmény között azonban volt egy lényegi különbség. Magyarországon Mária Terézia 1767-1774 között keresztülvitte az akaratát. Nemcsak szándéka szerint és elviekben, de a gyakorlatban is minden településen tabellákba rögzítették - a megyei törvényhatóság által hitelesíttették - kinek-kinek a telki hányadát, és ehhez igazították a szolgáltatásokat. Számszerüsítették azokat a birtokhasználati állapotokat, amelyek alapját képezték a faluhatárok regulációjának, a földesúri és paraszti földek tulajdonjogi viszonyait tisztázó és rendező úrbéri pereknek. Az úrbérrendezés következtében - sok tiltakozás és zenebona ellenére - bírói úton tisztázható és szétválasztható volt a nemesi és paraszti földtulajdon, még akkor is, ha az 1767-1784 között számszerűsített úrbéres földek mennyiségei hét-nyolc évtizeddel később szociális feszültséget gerjesztően kevésnek és igazságtalanul szűknek bizonyultak az ipari, kereskedelmi és szolgáltató szektorba csak vontatottan átáramló föld népének a megélhetéséhez. Erdélyben sem 1785-ben, sem 1820-ban nem sikerült az úrbérrendezést végrehajtani. Nemcsak az erdélyi nemesség szükkeblüsége miatt, hanem az erdélyi birtokjognak a magyarországinál sokkal bonyolultabb volta miatt is. Súlyos eljárási, jogi és szociális hátrányt jelentett ez akkor is, ha végül a polgári földtulajdon megvalósításának bonyolult procedúráját itt is - elfogadhatóbb történelmi és tulajdonjogi alap, és ennél kedvezőbb szociális állapotot megvalósítani képes összehangzó társadalmi akarat nem lévén - az 1820-as úrbérrendezési kísérlet bevallási tabelláiból indították el, s mindvégig arra alapozták. 2 Az 1785-ös és 1820-as erdélyi úrbérrendezési kísérletre: Berlász Jenő: Az erdélyi úrbérrendezés problémái. Századok, LXXV. (1941) 236-277., 344-362.; Uö: Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században. ÉTTK. Bp., 1959.; - Trócsányi Zsolt: Az erdélyi parasztság története 1790-1849. Bp., 1956.; Uö: Az északi Partium 1820-ban. Bp., 1966. 3 3. A magyarországi úrbérrendezésnek tengernyi az irodalma. Meghivatkozásuk kötetnyi terjedelemre rúgna. A feltűnően széleskörű vizsgálódások ellenére azonban máig kevesen foglalkoztak a kilenc kérdőpontra adott paraszti vallomásokkal. Ennek a forrástípusnak a vallatásával a helytörténeti szakirodalmat kivéve - eddigelé Szabó István és Wellmann Imre foglalkoztak legbehatóbban. Szabó István: Ugocsa megye. Bp., 1937.; - Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében. Bp., 1967.; - Lásd még Takács Péter: Úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772. Bp., 1991. 4 A IX. vallató kérdés még 1785-ben arról tudakozódott, hogy örökös jobbágyoknak vagy szabadmenetelű szolgálónépeknek vallják-e magukat a megkérdezettek. 1820-ban ez a kérdés aktualitását veszítette, s helyette az erdőhasználat és a fával való kereskedés lehetőségeiről, illetve arról érdeklődtek a conscriptorok, hogy szabadon adhatják-vehetik-e a telküket a lakosok.