Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Péter: A szántóvető foglalkozás és a vele kapcsolatos állattartás feltételrendszere Aranyosszéken az 1820-as években

gazdálkodás keretei, a haszonvételek és károk minéműsége, a jobbágyi szolgáltatások jellege, a falusi lakosság mozgástere, piacozási, vásározási szokása, a pénzgazdálkodáshoz való viszonya, a szántóvető foglalkozás és az állattartás jellemzői, a jövedelemszerző lehetőségek mégis elég hitelesen tükröződnek vissza a vallomásokból. Legfeljebb az egyes családok szorgalma vagy lustasága, igyekezete vagy közönye maradt rejtve, de ebben a hagyományokra épülő, patriarchális világban az is majdnem összemosódott, s egy-egy közösségben hasonló jellemzőket mutatott fel. Ez alól legfeljebb a helyüket és gazdájukat szinte évenként változtató zsellérek voltak kivételek, ha egyáltalán kivételek voltak. Összességében az úrbérrendezési kísérlet hallatlan tömegű információt hagyott az utókorra, amelyeknek a következetes vallatásával megközelíthetőeka korabeli hétköznapok. Az iratok, dokumentumok, táblázatok vallatásakor legelőször ötlik szembe az, hogy Erdélyben - pontosabban most csak Aranyosszék falvaiban maradva - még az 1820-as években sincs stabil telekrendszer, amelynek a keretében belső fundus és külső járandóságok, appertinentiák szoros korrelációja határozná meg a jobbágy- és zsellérlét állapotát és minőségét, a földesúri szolgáltatás mennyiségét és jellemzőit. Ezen a földesúri szolgálónépek létbizonytalanságát időtlenítő állapoton az örökös jobbágyság II. József által történt felszámolása sem változtatott. Nem túlzott merészség azt állítani, hogy a felvilágosult császár parasztrendelete - nevezzük ezúttal így az örökös jobbágyság eltörlését kimondó uralkodói rendelkezést - nagyfokú belső vándorlást indított ugyan el, de nem könnyített a szolgálónépek sorsán, legfeljebb megszaporította a zsellérek számát a jobbágylét rovására, ami gyakorta csak annyit eredményezett, hogy az új földesúrhoz álló zsellér kisebb szántót, kevesebb rétet kapott ugyanannyi szolgálat fejében. A zselléresedés felgyorsulása összefüggött természetesen azzal is, hogy ezt megelőzően szervezték meg az Aranyosszék hat településére is kiterjeszkedő határőri katonaságot,

6 ami egy keveset könnyített az állami adóterheken, de olykor hetekre, hónapokra elvonta a földtől a munkáskezet, s ezt zsellérek felfogadásával pótolta a határőr. A határőrök földjeinek munkaerő igényénél is nagyobb mértékű zselléresedést eredményezett Erdélyben az 1813-1818 közötti szomorú éhínség. Sok szabad székely kényszerült a puszta megélhetés okán magára és utódaira venni a zsellér sorsot. Sem a határőr katonaság felállítása, sem az örökös jobbágyság eltörlése, sem az éhínség következtében felgyorsult zselléresedés nem változtatta meg az erdélyi társadalom rendi tagozódását. Aranyosszéken az erdélyi feudális társadalom - a főhercegek és hercegek, főpapok: érsek, püspök, apát kivételével - teljes palettája jelen volt. Nemhogy színek, árnyalatok sem hiányoztak erről a palettáról. Ugyanakkor ez az állapot és társadalmi struktúra nemcsak avuló, erodálódó, léhásodó, az idők rostáján kihullásra ítélt volt, hanem kisszerű is. Grófocskák, bárócskák, előkelőcskék, lóföcskék, darabontocskák, határőröcskék, libertinusocskák, jobbágyocskák, zsellérecskék éltek itt, számban is 6 Garda Dezső: Székely hadszervezet és faluközösség. Gyergyószentmiklós, 1994. úgy tudja, hogy Aranyosszéken nem voltak határőr katonák. Ezzel szemben Imreh István azt állítja, hogy 6 faluból voltak tagjai a székely lovas határőr ezrednek. Az 1820-as összeírás szerint 4 faluban a határőr katonák szolgálónépeket is tartottak.