Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Írások és emberek - László Géza: Osváth Pál 1848/1849-es hadnagy visszaemlékezése a 10. honvédzászlóaljra. (Forrásközlés)

Elsáncolták magukat Jarkováczon is, de midőn ennek bevételére Damjanich'

16 vezérlete alatt elmentünk, a sáncokat üreseknek találtuk. Ekkor csatarendben, dob és trombita mellett, Jarkovácz felé indulván, elibünk fehér zászlókkal pópák" és vén emberekből küldöttség jött, jelentvén a vezérnek, hogy ők kegyelmet kérők, s mint ilyenek, csakhogy bántódásuk ne legyen, készek a magyar nemzetnek hűséget esküdni. E küldöttség által a városba vezettetvén, ott a pópák és a nép vénei a templom melletti térségen, nemzeti zászlók alatt, a sereg jelenlétében esküdtek hűséget, s azután felkérték a vezért, hogy a katonaságot bocsássa magánszállásokra, mert a barátság jeléül, annak ellátásáról gondoskodva leend. A hódolatnak mindnyájan hittünk, s a városon kívül alig hagyva némi elő őrséget, nagy örömmel vonultunk szállásainkra, hol mindenütt előzékenységgel fogadtak, s kitűnő ingyenes vacsorára vártak. Én vagy tizedmagammal voltam egy háznál, s a dús lakoma után már mindnyájan jól aludtunk, midőn valaki (biztosan még le se feküdt honvéd volt) az utcára nyíló ablakot keményen megverve tovaszaladt, s azt kiáltá be: „Honvédek! Keljetek fel, el vagyunk árulva, körül vagyunk fogva." Felugrottunk, s vetkőzetlen feküdvén, hirtelen kirohantunk, s hallván, hogy úgy az előőrsök körül, mint a piacon sűrű puskaropogás van, a velünk egy szobában volt fegyvereinkkel annál is inkább a piac felé indultunk, mert bármi eshetőségre e hely volt találkozóként kitűzve. A szándék jó, de a kivitel nehéz lett, mert az utcán, az átellenes házak padlásairól, s más bújhelyekről erős lövöldözések hátráltattak, s közbe-közbe ellenséges csapatokkal is küzdenünk kellett. Végre is akik el nem estünk, felmentünk a piacra, de ott nagyon rokonszenvetlen fogadtatásra találtunk, mert a templomból golyózápor küldetett felénk. Sok honvéd pőrén és fegyvertelenül szaladgált az utcán, s örült, ha fegyverül valami keresetlen dorongot talált. Soktól eldugták fegyverét, s igen soknak földdel volt betömve puskája csöve. Nagy baj volt a sötétség is, és az, hogy a rácok közt találkoztak, kik valamennyit tudván magyarul, ezeknek hívogató szavára „Ide magyar!" midőn többen közel mentek, sortűzzel fogadtattak. Nem egy eset volt arra is, hogy a honvédek honvédekre tüzeltek. Szóval pokoli zűrzavar uralkodott közöttünk, s ez tarthatott 3-4 óra hosszat. Damjanich János (Staza, 1804. december 8. - Arad, 1849. október 6.): volt császári tiszt, 1848. június 20-tól a 3. honvédzászlóalj őrnagya, október 1-től alezredes, dandár, majd hadosztályparancsnok, november 16-tól ezredes, december 20-tól tábornok (vezérőrnagy), 1849. január 9-től hadtestparancsnok. 1849. március 8-án a katonai érdemjel 2. osztályával tüntetik ki. 1849. április 27-én Komáromban lábát töri, Szegeden ápolják. 1849. július 11-től Arad várparancsnoka. 1849. augusztus 17-én átadja a várat az orosz csapatoknak. A császári hadbíróság Aradon kötél általi halálra ítélte. (Bona, 2000. 150-151.) pópa = gör. kel. pap