Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Valuch Tibor: Változás és folytonosság a magyar társadalomban a XX. század második felében

generációt képviselő, képzett fiatal szakmunkásokat, akiknek szocializációja már döntően a szocialista rendszer hétköznapjainak gyakorlatához kötődött. Ugyancsak folyamatosságot mutatnak az egyes társadalmi státuszokat meghatározó körülmények is. A látszat ellenére például nem volt lényeges különbség a nagyipari munkások munkakörülményeiben az ötvenes-hatvanas években a két háború közöttihez viszonyítva, sőt az önálló érdekvédelem elvesztésével csak az informális és egyéni érdekképviseleti és érvényesítési lehetőségek maradtak. A változások átmenetiek voltak, az ötvenes években a háború előtt még a kispolgári nívón élő, jól kereső szakmunkások helyzete is romlott, a kispolgári életminták követése nem volt célszerű. Ugyanakkor a hatvanas évek végétől a jobban fizetett szakmunkások között megkezdődött a korábbi státusz visszaszerzése. A beáramló „újmunkások" rendszerint alacsonyabb presztízsű munkakörökbe kerültek, s így nem veszélyeztették a „munkáselit," a magasabb presztízsű munkakörökben levő szakmunkások pozícióját. Foglalkozások és életformák Vitathatatlan tény tehát, hogy jelentős társadalmi csoportok helyzete változott meg alapvetően a második világháborút követő két-két és fél évtizedben. Százezres tömegek váltottak foglalkozást, lakóhelyet, életformát. Ezek a változások azonban nem légüres térben mentek végbe. Hiszen miközben általános volt a jövedelemtermelésre alkalmas tulajdontól való megfosztás, a magántulajdon terjedelmének szigorú korlátozása, aközben a korábbi tulajdonosi pozíció igen gyakran befolyásolta az egyes emberek és csoportok későbbi életútját, munkaszervezetben elfoglalt helyét, vagy éppen a korábbi jobb társadalmi pozícióban megszerzett kulturális tőke átörökítése révén elősegítette a személyes érvényesülést. Miután a statisztikai felvételek változó tartalmú és egymásnak nem vagy csak alig megfeleltethető kategóriákkal dolgoztak, a vonatkozó kutatások jelenlegi állása szerint a II. világháborút követő fél évszázad társadalomstruktúrájának áttekintésére két lehetőség kínálkozik. Először a munkajelleg-csoportok alapján kialakított rétegek változásait próbálom meg nyomon követni. Ennek értelmében az egyes társadalmi rétegeket, csoportokat a végzett munkajellege, az ehhez szükséges iskolai végzettség és szakképzettség, a vezető illetve beosztott pozíció és a foglalkozási viszony alapján különítették el. Az így meghatározott csoportoknak nyilvánvalóan eltérőek a jövedelmi viszonyai, az életkörülményei, az életmódja, a társadalmi attitűdjei és az értékei is. Andorka Rudolf és Férge Zsuzsa kisebb eltérésekkel az alábbi csoportokat különítette el: 1/ a vezetők és értelmiségiek; 21 az egyszerű irodai vagy szellemi foglalkozásúak; 3/ az önálló kisiparosok és kiskereskedők; 4/ szakmunkások; 5/ betanított munkások; 6/ segédmunkások; II önálló parasztgazdák; 8/ mezőgazdasági munkások. Ha ezt a felosztást az aktív keresőket vizsgálva a konkrét társadalmi viszonyokra próbáljuk alkalmazni, akkor látható, hogy 1949 és 1990 között a vezetők és értelmiségiek aránya kilencszeresére, a középszintű szellemieké 2,7-szeresére, a szakmunkásoké kétszeresére, a betanított munkásoké három és félszeresére, a mezőgazdasági munkásoké pedig 1,7-szeresére emelkedett. Ezzel egyidejűleg a kiskereskedők és kisiparosok,