Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)
Változás és folytonosság - Valuch Tibor: Változás és folytonosság a magyar társadalomban a XX. század második felében
hatalomátvételt követő átalakulások esetében kizárólag a - kétségkívül létező - negatív vonásokra koncentrálnak, és azt emelik ki, hogy a magyar társadalom struktúrája az ötvenes években teljes mértékben szétzilálódott. Egy másik vonulat az előzőeknél teljesebb körű megközelítésre - a negatív és pozitív trendek mérlegelésére, a hatalom és a társadalom változó viszonyrendszereinek feltárására, illetve egy ezek figyelembevételén alapuló értelmezés kialakítására - törekszik. Napjainkban a korszakkal foglalkozó társadalomtörténészek többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy 1950 és 1960 között a kommunista párt mindent elkövetett a felemás polgári társadalmi struktúrák teljes lerombolása, a marxista ideológiai elvárásoknak megfelelő, „szocialista" társadalmi tagolódás létrehozása érdekében Persze nem az eredeti politikai és ideológiai szándékok valósultak meg. A valóságban szó sem volt az osztálynélküli társadalom kialakulásáról vagy a társadalmi egyenlőtlenségek teljes körű felszámolásáról, pusztán új rétegképző és egyenlőtlenségeket teremtő tényezők - például a vagyon helyett a politikai pozíció, tulajdon helyett a munkaszervezetben elfoglalt hely - léptek a régiek helyére. Ezeknek a társadalmat részlegesen újrastrukturáló folyamatoknak a hatására a szocialista rendszer privilegizáltjainak előnye hosszú időn keresztül növekedett más társadalmi csoportokkal szemben. 4 4 A területi egyenlőtlenségek például az ötvenes és a hetvenes években növekedtek számottevően. Az ötvenes évek településpolitikája fejlesztési forrást csak az ún. szocialista városoknak és a fővárosnak biztosított. A falvaknak - az újonnan létesített tanyaközpontok kivételével - lényegében nem volt forrásuk a szükséges beruházásokhoz. A hetvenes évek településfejlesztési gyakorlata az 1971-től életbe léptetett Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció jegyében a magyar településhálózat két harmadát a nem fejlesztendő kategóriába sorolta be. (Részletesen lásd Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Pécs, 1999. Dialóg-Campus) Ugyanakkor a vagyoni-jövedelmi különbségek a hetvenes-nyolcvanas években fokozódtak jelentős mértékben. Mivel Magyarországon a szocialista korszakban a pénzügyi megtakarítások kezelésének egyetlen legális formája a takarékbetét volt, ebben az összefüggésben érdemes a lakossági takarékbetét-állomány változásait megvizsgálnunk, amely 1950-ben' 289 millió, 1960-ban 5,5 milliárd, 1970-ben 42,7 milliárd 1975-ben 81,2 milliárd, 1987-ben pedig 286 milliárd forint volt. A növekedési ütem még akkor is figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük a pénzromlás hatásait, az igen alacsony reálkamatokat, illetve azt, hogy a hetvenes évek második felétől hosszú éveken keresztül lényegében negatív reálkamatok alakultak ki (A lakosság jövedelme 1960-1980. Bp., 1981. KSH. 43.). A kérdés másik oldala, hogy a lakossági - áruvásárlási és lakás - hitelek kamata is relatíve alacsony volt, így megérte az államnak tartozni. Ennek a felismerését mutatja, hogy a lakossági hitelek állománya 1960 és 1980 között a tízszeresére emelkedett. Közvetett módon a vagyonosodást mutatja, hogy 1975-ben 339.000 olyan betétkönyvet regisztráltak, amelyekben az elhelyezett összeg meghaladta az 50.000 forintot. Ezeknek a betéteknek az együttes értéke 32,1 milliárd Ft volt, ami arra enged következtetni, hogy a jobb módúak betéteinek átlagos nagysága megközelítette a 100.000 Ft-ot. Ez közel három évi átlagkeresetnek felelt meg (A lakosság jövedelme és fogyasztása 1960-1975. Bp., 1976. KSH. 41.). A vagyonszerzés dinamizmusát talán ennél is jobban jelzi, ha a legnagyobb betétek számának és tőkeállományának változásait tekintjük át. 1972-ben 500.000 Ft feletti megtakarítás-állományt 328 takarékbetétkönyvben regisztráltak, együttes értékük 321 millió Ft volt, 1976-ban már 1.114 ilyet jegyeztek, amelyeknek összesített értéke 877 millió Ft-t tett ki; 1980-ban a