Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Valuch Tibor: Változás és folytonosság a magyar társadalomban a XX. század második felében

A proletarizáció, a magántulajdontól való megfosztás folyamata - a kommunista politikusok szándékaival ellentétesen - időben elhúzódott, és csak a hatvanas évek első harmadában zárult le. A magántulajdont, illetve a kistulajdonosi réteget - az igen erős korlátozás ellenére - ekkor sem számolták fel teljes mértékben. A hatvanas és a hetvenes években az önálló foglalkozásúak mintegy negyedmilliós csoportjának egyötöde termelő-magántulajdonnal nem rendelkező szellemi foglalkozású volt, míg a maradékot fele-fele arányban parasztgazdák és kisiparosok tették ki. Másfelől mire - a korabeli szóhasználattal élve - „befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása Magyarországon", vagyis a társadalom és a gazdaság valamennyi szférája felett teljessé vált az állami ellenőrzés, addigra az is nyilvánvalóvá vált, hogy biztosítani kell a kor viszonyai között szemérmesen személyi tulajdonná átkeresztelt magántulajdon - korlátozott - visszailletve megszerzésének lehetőségét, mert ennek hiányában az egész rendszer működésképtelenné válik. Ennek a felismerésnek a hallgatólagos tudomásul vétele húzódott meg a háztáji gazdaságok engedélyezése mögött éppen úgy, mint az iparban és a szolgáltató szektorban folytatott második gazdaságbeli tevékenységek eltűrése, majd fokozatos legalizálása mögött. Rétegek és pozíciók A társadalom rétegződésében, szerkezetének átalakulásában tehát a politikai tőke meghatározó volta éppen akkor kezdett megszűnni, amikor látszólag kizárólagos tényezővé vált. A különböző társadalmi, gazdasági, kulturális tőkék szerepe ezt követően kezdett ismét növekedni. Tulajdonképpen ezek a felismerések tükröződtek a hatvanas évek társadalmi rétegződéssel kapcsolatos kutatásaiban és elemzéseiben is. A jelenleg elfogadottnak tekintett megközelítések többsége abból indul ki, hogy a kommunista hatalomátvétel azonnali és radikális társadalmi változásokkal járt együtt, félmillió Ft feletti betétek száma 3.322 db volt, a bennük levő tőke pedig meghaladta a 2,54 milliárd Ft-t, ami átlagosan 765.000 Ft megtakarítást jelent betétenként. A jövedelmi különbségek növekedését mutatja, hogy ugyanebben az évben az 5.000 forint alatti betétek együttes összege 2,25 milliárd Ft volt, ezen azonban 1,62 millió betétes osztozott. 1986-ban az 500.000 Ft-nál nagyobb megtakarítás-állománnyal rendelkezők száma már 19.000 volt, a megtakarítások összege pedig 14,6 milliárd Ft, az egy főre eső megtakarítás átlaga 768.500 forintot tett ki. Többet árul el a differenciálódás folyamatáról, ha figyelembe vesszük, hogy az egymillió forintnál nagyobb betétesek száma elérte a 3.000-t s ezekben a könyvekben 4,15 milliárd forintot tartottak nyilván, ami 1.386.000 forintos átlagos megtakarítást jelentett. A változások méreteit jól mutatja, hogy a lakossági takarékbetét-állomány 1970 és 1986 között hat és félszeresére emelkedett. Ha pusztán ezt az egy tényezőt tekintjük, akkor azt lehet mondani, hogy a - takarékbetéteik alapján - milliomosok száma a hetvenes évek folyamán mintegy tízszeresére nőtt az országban. S ez a feltételezés már csak azért sem teljesen jogosulatlan, mert aki a korabeli viszonyok között ekkora pénzbeli megtakarítással rendelkezett, az nyilvánvalóan komolyabb értékű ingatlant és ingóságokat is birtokolt. (1978-ban egy átlagos Skoda típusú autó 84.000 forintba került, az egy keresőre jutó bruttó havi átlagbér pedig 3.687 fórint, egy átlagos lakótelepi 54 négyzetméteres lakás ára 3^400.000 Ft volt.)