Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Helytörténet - Nagy Ferenc: A rétközi Ibrány neve a forrásokban

A rétközi Ibrány neve a középkori forrásokban a vármegyében is volt egy Ibrány nevű község. Ennek az Ibránynak a közelében, a Duna mellett volt a király tábora, ahol az adományleveleket megfogalmazták. A kihirdetés szintén ezen a területen, a kői káptalanban történt. Az oklevelekben előforduló helységnevek — Ketel, Kusmeteluke és Perked — az adományozás tárgyát képező falura vonatkozóan azonban sajnos nem perdöntő bizonyítékok. Ketel valójában Sárospatak régi neve, de az Árpád-korból más Ketel nevű települést is ismerünk. Például egy, az oklevél keltezési helyéhez közelebb eső, Veszprém megyében lévő települést. Kusmeteluke semmiképpen sem azonos a Kállósemjénbe olvadt egykori faluval, Szabolcs megyében is kettő volt, egy Buj mellett, egy pedig Balkány mellett. Semmiféle nyomát nem találtuk eddig az oklevelekben szereplő kedvezményezettnek, Severidus ispánnak sem Szabolcsban. A Valkó vármegyei Ibrányról keveset tudunk. A települést ezen a néven 1492-ben említik utoljára. A megye északi részén, Vukovártól déli irányban feküdt, és a török betörések előtt jelentősebb helynek számított. Uradalmi központ volt, melyhez 10 kisebb település tartozott, ezekből 1550-1570 között már csak 3 volt lakott. Egyházas hely volt, a hozzátartozó uradalomban további négy plébániás települést találunk: Diós, Gát, Jenke és Udvarhely. A mohácsi vereség után az egész vármegyében megszűnt a magyar faluhatóság, és a települések pusztulása felgyorsult. A Valkó vámegyei Ibrány két szomszédos települése Brestovo és Noguzlófalva. 1570-ben már Ibrány nem létezik, Brestovoként említik, majd ezt követően ez a település is beolvad a másik szomszédos községbe, melyet ma Negoslavcinak neveznek." A Szabolcs megyei Ibrányra vonatkozó első kétségbevonhatatlan forrás 1310-ből való. Az idevaló János fia Bors és testvérének, Ambrusnak a fia, Lőrincz nevében tűnik fel: Bors de Ibraan. 1318-1322 között a települést a szomszédos Halász határjárásában említik. 1322-ben, mint örökös nélküli elhalt nemesek Tisza menti egyháza birtokát I. Károly király a Péc (Pech) nembeli Lukácsnak és Gergelynek adományozta, akik Bors özvegyének hitbér és jegyajándék fejében 35 márkát fizetnek.

12 Az adományozott Lukács azonnal hozzákezd birtokainak gyarapításához. 1323-ban jogigényét hangoztatja a szomszédos községre, Nagyhalászra. A király a macsói vár ostromakor tanúsított helytállásáért, majd a Borsa Kopasz és Majs fia, Majs ellen a Debreceni Dózsa mesternek nyújtott segítségéért Lukácsnak adja Nagyhalászt.

13 Az 1323-as oklevél Lukács jogigényét egy 131 l-es oklevélre alapozza, melynek ez utóbbi csupán átirata lenne. Ez azonban lehetetlen, hiszen a hadi események, melyekben Lukács a király oldalán érdemeket szerzett, 1311 után történtek. Inkább arról lehet szó, hogy a Nagyhalászt bíró Rátót nembeli Mátyás leszármazottai az Aba-fiak oldalán harcoltak és veszítették el birtokukat vagy annak egy részét, és a királyhü Lukács megszerezte azt. Bizonyos, hogy Belhalász és Monostorhalász még 1339-ben is Lukács birtokában volt. Fia, Gergely és Lukács osztozkodni akartak a birtokon, de az egyezség az egri káptalan előtt nem jöhetett létre, mert a testvérek egymással perben álltak.

14 Ez a forrás elsősorban azért érdekes, mert az egyezkedésnél megjelent tanúk egyike ibrun-i (ibronyi) Albert fia, Miklós. Gergely mester pedig, akinek az egyezkedésnél Belhalász és Monostorhalász jutott volna, „pech-i" előnévvel szerepel. 11 Engel Pál: A török dúlások hatása a népességre: Valkó megye példáján. Századok, 2000. 2. sz. 267- 323. 12 Németh Péter: A középkori Szabolcs vármegye települései. Nyíregyháza, 1997. 96. 13 Foltin János: A zászty-i apátság. Eger, 1883. (a továbbiakban Foltin, 1883.) 146-150. 14 A nagykállói Kállay család levéltára. 1. köt. Bp., 1943. 559. reg.