Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Takács Péter: „... az én csekélységem is befolyást gyakorolt...” (Krasznay Péter visszaemlékezései 1848–1849-re)

ellenséget vagy barátot, de ezek már a „történelem peremére húzódott" napok, hetek voltak, melyek a gyötrődés, a bánat, a reményvesztés jegyében vánszorogtak a 19. életévét éppen csak betöltő hősünk fölött. A szabadságharc lezárult. Krasznay Péter és bátyja, Gábor számára viszonylag szerencsésen. Mindketten menlevelet kaptak, az osztrák katonai és megszálló hatóságok nem zaklathatták őket. A Világosnál és máshol magukat megadó, fegyvert gúlába rakó, az osztrákok által besorozott, vagy szerte az országban bujdosó bajtársakról eleinte alig-alig hallottak híreket. Az emlékirat — tudatosan személyi sorsra hangolva — nem is nagyon foglalkozik velük, csak azokkal, akik Szabolcs megyei illetőségűek voltak, s valamiképpen kapcsolatba kerültek bujdosásaik vagy hétköznapi létük során Krasznay Péterrel. Az emlékirat keletkezését is figyelembe véve — 1858-as kezdés, majd megszakítás jegyzetek készítése, 1905-ös átdolgozás és az 1916-ig történő folytatás — nehéz különválasztani azokat a társadalom-politikai és ideológiai, etnikai és vallási szempontokat, értékítéleteket, amelyek Krasznay Péterre, a 18-19 éves közlegényre, káplárra, majd hadnagyra, illetve pozícióban a szolgabíróságig emelkedő, népes családja körében tisztes kort megélt vidéki dzsentri vármegyei hivatalnokra jellemző. Talán nem is lehet, és nem is érdemes. Eszmeiségében, világfelfogásában, társadalomképében olyan folytonos szemléletű ez a hagyaték, mint amilyen folytonos volt a magyar nemesség látszólagos szerepe a politikai hatalomgyakorlásban a dualizmus korában. Krasznay Péter — emlékirata tanúsága szerint — igazából észre sem vette a táblabíró-világ letűntét, a patriarchális uram-bátyámos, hasonszőrűeket tegező, rokoni összeszövődésre építő „sógor-komaságos" kapcsolatok enyhe korrupcióba hajlását. 0 maga karakánul csak 1848-ban vonta ki magát ebből a közegből, amikor megérkezve Komáromba a 25. zászlóaljhoz, összeszólalkozott Mihályi István őrnaggyal, amiért az — az áthelyezési ígéret ellenére — nem nevezte ki őrmesterré, s azt javasolta neki, hogy forduljon rokoni patrónushoz, hátha más zászlóaljnál tiszti beosztást kap. Az őrnagy — szól a bejegyzés — „ ajánlotta... folyamodjak valami pápista Püspökhöz, hátha sikerül innét elszabadulnom, mire én őt magam iránt jobb hangulatba kívánván terelni, azt válaszoltam, hogy aligha nem volna módom ez úton előmenetelhez jutni, minthogy a Szatmári Püspök boldogult atyámnak iskolatársa és jó barátja volt, de reményem van, hogy itt is sikerül arra jó magam viselésével érdemet szerezni, s az jobban fog nekem esni, mintha protectió útján jutnék hozzá... "'

5 A fiatalság radikalizmusa, megfontolásoktól mentes és elhamarkodott deklarációi, elméletieskedő igazságérzete, az eszmei és kulturális divatokat kritikátlanul átvevő hevessége hiányzik a visszaemlékezések 1848—1849-et megidéző oldalairól is. Atlengi az emlékiratnak az 1848-1849-es szövetét is egyfajta kiegyensúlyozott megfontoltság, az érett kor dicsekvéstől és kérkedéstől mentes nyugalma. A győztes ütközetek okán felfakadt szelíd örömök elcsitítják a tapasztalt vagy vélt, esetleg utólag kreált hibák miatti bosszankodást. Az élménygazdag fiatalság fakasztotta elégedettség száműzte Krasznay lelkéből és érzelmeiből a nemzeti és társadalmi kudarc miatti keserűséget. Olyan típusú tevékeny ember lép elénk az emlékirat lapjairól, aki a legapróbb mindennapi dolgoknak is természetes medret formál élete folyása során, s a vereségek, kudarcok nem fakasztanak átkot szívéből, lelkéből. Épp ezért távol tartja magától a romantikus pátoszt, lendületet és képalkotást, mint ahogyan a környezetében élő emberek — talán bátyja, Krasznay Gábor és Rakovszky Sámuel kivételével — romantikus indíttatású rajongó felnagyítását is. Itt-ott bukkanunk csak egy-egy mozaikra a több száz oldalas „ napló " szövegében, ahol mai szemmel talán túlzónak érezzük a rajongást. Az egyik ilyen pillanatot érdemes talán saját szavaival is megidéznünk, mert talán egyedüliségével leginkább jellemzi lelkesültségének, élményvilágának, társadalmi felfogásának lélektani hátterét. Már a tavaszi