Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Takács Péter: „... az én csekélységem is befolyást gyakorolt...” (Krasznay Péter visszaemlékezései 1848–1849-re)

hadjárat lendülete sodorja magával a honvédséget, s bizakodással, lelkesedéssel teli az ország. Krasznay Péter szívesen meglátogatná egykori iskolavárosát, Egert: „Aldebrőröl önként ajánlkoztam öt betegnek az egri kórházba szállítására azért, hogy ott legalább egy estét tölthessek, ahová oly szerencsés időben érkeztem, hogy az aznap estére oda érkezett kormányzó Kossuth Lajosnak bevonulásán, és estére a tiszteletére rendezett fáklyás zene ünnepélyen jelen lehettem, és hallhattam az ő lélekemelő szónoklatát, mellyel az Alexy városi főjegyző üdvözlő beszédjére válaszolt, mellyel az összes jelenvoltokat a legnagyobb lelkesülésre ragadta, reám pedig oly hatással volt, hogy szerettem volna lábaihoz borulni, és mint egy Istent imádni, és amidőn a beszéd után az érseki lak erkélyéről leszállva a tisztelgők sorai közt végigvonult, s engem egy sereg szépleány között honvéd altiszti öltözetemben meglátott, s megszólított, hogy talán egri fiú vagyok, s én jelentettem, hogy szabolcsi vagyok, de az elmúlt évben itt voltam jogász, vállamra tette kezét, és kísérőihez fordulva azt mondotta, hogy ezek a müveit tanulókból lett altisztek képezik a vitéz magyar hadsereg lelkét, ezeknek köszönheti a haza megmentését legnagyobb részben. Csakis a karomba fogódzott Elek Lilla és Talabér Tilda szépleányokfigyelme mentett meg, hogy a kormányzó lábai elé ne boruljak, de azért meg nem állhattam, hogy vállamon nyugvó kezét meg ne csókoljam, mire arcomat megsimítva azt mondta: »kedves jó fiam«, és tovább ment. Úgy szerettem volna ott szeme láttára meghalni a hazáért! "'

6 Az egyetlen elérzékenyült pillanat, amibe bizonyára belejátszott a sorok rögzítésekor az a mély tisztelet is, amit a függetlenségi elkötelezettségű szolgabíró öregedő korában érzett Kossuth iránt. Krasznay Péter ugyanis nemcsak a Honvédegylet szervezéséből vette ki tevékenyen a részét a kiegyezés után, hanem egyike volt azon veterán honvédtiszteknek, akik megakadályozták Görgei rehabilitását. „Én Aschermannt és Klapkát sem rehabilitálom!" — üzente a Görgeit honvédaláírásokkal az árulás vádja alól mentesíteni akaró bajtársainak az 1870-es években.

17 Pedig Görgeit az emlékirat 1848-1849 eseményeivel foglalkozó fejezetei nem tüntetik fel szörnyetegnek. A személye iránt egyetlen kétséget támasztó jelző a „hírhedt". Futárként kellett eljuttatnia Aulich Lajos Pest alatti jelentését Görgeihez Nagysallóra, s erre a feladatra azért vállalkozott, hogy megismerhesse a neves tábornokot. „Én igen megörvendtem a megbízásnak, leginkább azért, hogy így alkalmam lesz a hirhedt Görgeyt közelről is megláthatni... " Görgei kifejezetten megörült a Krasznay közvetítette üzenetnek, mert az győzelemről tudósított. Futárunkat Bayer ezredeshez utasította, aki pihenőre küldte, míg a tábornok meg nem érkezik a főhadiszállásra. A Görgei megérkezése utáni élmény egy katonának nem lehetett közömbös. Görgei és Bayer a nagysallói csatát elemezték németül, s Krasznay bevallotta a tábornoknak, hogy ő is érti s beszéli a nyelvet. A tábornok nem zavartatta magát. Reggeli indulást parancsolt a káplárnak. Viszontüzenetet kellett vinnie Aulichhoz. A tábornok távozása után Bayer vacsorára invitálta hősünket, majd pihenni engedte, hogy reggel frissen indulhasson.

18 Az esetre és a találkozásra vonatkozó emlékezés részletező, már-már aprólékos, de teljesen érzelemmentes. Visszafelé Lenkey Károllyal utazott egy kocsin, s találkoztak 4 huszártiszttel, akik Görgei hadtestéhez tartoztak, de elmaradtak a nagysallói csatából. Ennek ürügyén töprengenek el útitársával Görgei szigoráról, s Krasznay ellentmondás nélkül elfogadta Lenkey Károly — frissen kinevezett huszárezredes — véleményét, mely szerint Görgei szigorú, de igazságos.

19 Az indulatok és felgyülemlett haragok tehát majd csak öregedő korában kerítik hatalmukba Krasznayt Görgeivel, Klapkával és Aschermannal szemben. Pedig Komárom Uo. 82. Takács Péter: „Én Klapkát és Aschermannt sem rehabilitálom!" História, 1986. 1. sz. 32-33. Forrai, 1998. 88-91. Uo. 92-93.