Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Levéltártörténet - Balogh István: Szabolcs vármegye levéltára (1550–1767)

BALOGH ISTVÁN Szabolcs vármegye levéltára (1550-1767) I. A levéltárak Magyarországon másfél évszázad óta a történettudomány számára a legfontosabb forrásokat őrző intézmények. Ezt a tényt ismerte fel a levéltári törvény, amely az állami, a törvényhatósági, a községi, a vállalati irattárakat közgyűjteménynek nyilvánította, amelynek feladata a nevezett iratképző szerv működése révén keletkezett történeti értékű iratok nyilvántartása, megóvása „ az iratkezelési utasításokban megállapított időtartam után megőrzése, rendezés után tudományos kutatás számára közlevéltárba való elhelyezése. " A közlevéltárak tudományos intézmények, amelyek országosan egységes elvek szerint tartják nyilván az őrzésük alatt lévő iratokat, meghatározott feltételek mellett a magánfelek, hatóságok, a történettudományi kérdéseket kutatók részére hozzáférhetővé teszik. A levéltárak szerepének és jelentőségének gondolata nálunk másfél évszázada merült fel először. írásbeliségünk első évszázadaiban az írásos emlékek elsősorban jogbiztosító jellegűek lévén, azokat az érdekeltek saját maguk, levelesládáik mélyén őrizték. A levéltárak kezdetei a XIII. századig nyúlnak vissza. A püspöki székhelyeken működő káptalanok és oklevélkiállítással bíró szerzetesrendek konventjei által kiállított oklevelek hiteles másolatai alkották az első levéltárakat. A középkori városi privilégiumok őrzésére hozták létre a legrégibb városi levéltárakat. A nemesi vármegye bírósági funkciója a XV század óta tette szükségessé az írásos ügyintézést. A vármegyék írásos ügyintézésének első emlékei a XVI. század első évtizedéből maradtak meg; Szabolcs és Szatmár megyék levéltárában az első összefüggő irategyütteseket 1550-nel, illetőleg 1590-nel kezdődően őrizték már a XVIII. században is. A jelentések

1 nyomán a magyar történésztársadalom felismerte a törvényhatósági levéltárakban őrzött iratok hallatlan, s addig kevés figyelemre méltatott forrásértékét. Az 1885-ben tartott történészkongresszus az addig csupán irattáraknak nevezett őrzőhelyek közlevéltárakká nyilvánítását javasolta és szakszerű felügyelet felállítását is kérte a levéltárban folyó őrzési, rendezési, megóvási munka érdekében.

2 A javaslat elhangzott, de a levéltárak ügye nem haladt 1 A magyar történettudomány jeles képviselői a múlt század második felében kezdték sürgetni részben az országos levéltár létrehozását, részben a belügyminisztérium felügyelete alatt álló (városi és megyei) törvényhatóságok levéltárai állapotának felmérését. Az 1880-ban beérkezett jelentések nyomtatásban is megjelentek. Lásd Pauler Gyula: Adatok a magyar levéltárak ismeretéhez. Századok, 1881. 402-410. Itt közölte a Szabolcs, Szatmár és Bereg megye levéltáráról szóló beszámolót is. A központi kormányzat elsősorban az igazságszolgáltatás és igazgatás ügymenetének javítása céljából már a XVIII. század második felében felismerte a helyhatóságok iratkezelésének fontosságát. 1772-ben a Pozsonyban székelő helytartótanács, a legfelső kormányszék jelentéstételre szólította fel a vármegyéket a korábbi évtizedekben elrendelt rendezések előrehaladásáról. Szabolcs és Szatmár megyék levéltárai akkori állapotáról ez az első összefoglaló híradás. Lásd Illésy János: A megyei levéltárak állapota 1772/74-ben. Századok, 1903. 744. 2 A Magyar Történelmi Társulat 1885. évi kongresszusának irományai (Thallóczy Lajos értekezése). Századok, 1885. 29-53.