Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Helytörténet - Darabosné Maczkó Beáta: Kisvárda a két világháború közötti időszakban

A kereskedelmi népesség aránya Kisvárdán végig 14-15 % a korszakban. Az arányok csekély módosulása nem tükrözi a kereskedelmi népesség tényleges változásait. A kereskedelemben dolgozók számának növekedési üteme hasonló, mint az iparos keresőké. 1920 és 1930 között a kereskedelmi keresők száma 22,8 %-kal emelkedett, míg 1930 és 1941 között már csak 5,7 %-kal.

78 Az 1927-es címtár adatai alapján számolva megközelítőleg 373 kereskedés volt Kisvárdán ebben az évben, 1938-39-ben pedig már csak 251.

79 10 év alatt mintegy harmadával csökkent a kereskedések száma a községben. A kereskedelmi népesség eltartottainak száma is csökkent 1930 és 1941 között, ez is alátámasztja, hogy nagyobb lehetett az elvándorlási arány, mint a foglalkozási átrétegződés. Részletes statisztikai adatok hiányában csupán felvázolni lehet Kisvárda kereskedőtársadalmának szerkezetét. A község vásárainak jelentőségét is figyelembe véve igen nagyszámú piaci kofa, vásári árus, házaló kereskedő jelenlétét feltételezhetjük. Egy 1925-ös képviselőtestületi határozat a vásárosok árusító helyeit szabályozta a piactéren, mivel ez akkor már szűknek bizonyult. A részletes leírásból kiderül, hogy a piacon szinte mindent lehetett kapni. Ócskások, élelmiszert áruló kofák, különböző iparosok, gyümölcs-, tűzifa-, nád- stb. kereskedők árulták portékáikat, de nem hiányoztak a mézeskalácsosok és a lacipecsenyések sem.

80 A kereskedőtársadalom legszegényebb rétegét az ószeresek, házaló kereskedők stb. alkották. Kisvárdán a '40-es évek elején Klein Jenő ószeres naponta egy-két pengőt keresett. Egy szobát bérelt havi hat pengőért, itt élt feleségével és két gyermekével. A bútorzatot két ágy és két szekrény alkotta.

81 Keresete alapján éves jövedelme nem haladta meg az 500 pengőt. A vásári árusok életszínvonala az iparossegédekének felelt meg, általában heti 15-20 pengő közötti jövedelemre tettek szert. A forrásokból megismert vásározók mind egy vagy két szobás, konyhás bérleményben éltek családjukkal, s ez általános lehetett. A lakások felszereltsége legtöbbször hiányos volt, csak a legszükségesebbeket tartalmazta. Lőwy Mayer vásári rövidárus bútorzata átlagosnak számíthatott. Egy szoba-konyhás lakást bérelt, amelyben két ágy, két szekrény, egy kredenc, egy asztal és három szék állt. Öt gyermekének szakmája volt már ekkor, így nem tudjuk, hogy vele éltek-e még.

82 1935-ben csak kereseti adót fizetett, ez 29 pengő volt, tehát bevallott éves jövedelme ekkor 580 pengőt tett ki. Állítása szerint a '40-es évek elején heti 20-25 pengő között keresett.

83 A vásári árusokhoz hasonló színvonalon az üzlettel rendelkező kereskedők között is éltek. 1927-ben Kisvárdán a 373 kereskedés 25,7 %-a vegyeskereskedés, kis szatócsbolt.

84 A vegyeskereskedéssel foglalkozók körében is nagy különbségek voltak. Ez a „primitív szatócstípus" kisgazdákból, kisiparosokból lett kereskedők csoportja, illetve a zsidó kiskereskedők legszegényebb rétegéből került ki, akik bolttal, néhány mindennapi árucikkel rendelkeztek, életszínvonalukat tekintve az őstermelőkhöz hasonlítottak.

85 Özv. Frankéi Bernátné szerény két szoba, konyhás házában nevelte kilenc gyermekét, kis szatócsüzletét havonta 27,5 pengőért bérelte. Az MSK népszámlálási kötetei alapján 79 SZSZBML, V. 347. 53. cs. 80 SZSZBML, V. 347. 1925. évi jkv. 81 SZSZBML, XII. 10. 82 Uo. 83 Uo. 84 Szabolcsi címtár, 1927. 85 Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. Szerk. Ács Zoltán. Nyíregyháza, 1981. (a továbbiakban Virágh, 1981.)