Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - Pók Judit: A csavargósan járó Tisza (Néhány munkálat a folyón az általános szabályozás előtt)

sertéseik többnyire az fentebb helyeken fekvő házak udvarain, a lakosok a lakó házaikból kiszorítva, néhol a padjaikon, néhol pedig más lakos társaiknál siratják ezen nagy csapás által reájok háramlóit ínséget..., mérföldekre száraz földet sem láthatni a Tisza partjain." A legnagyobb csapás azonban Zemplén megye Bodrogközét érte, amely a Tisza, a Bodrog és a Latorca által körülölelvén mintegy 53 km hosszú szigetet formálva, 50 helységet foglalt magába. Az áradás ellen emelt bodrogközi töltések egyébként igen tekintélyesek voltak, 90 km-t tettek ki. Az árvíz április 11-én, húsvét vasárnapján kezdődött, és 48 óra alatt elborította szinte teljes egészében a vidéket. A helyszínre kiszálló zempléni főszolgabíró a zempléni várból volt szomorú szemlélője, „... amint az egész Bodrogközön amerre csak szemeimmel tekinthetek egy megszakadás nélkül való árvíz villogott, és csak a magasabb homokok, templomok és úri épületek látszottak ki." Jelentése szerint Karádhoz, Nagy- és Kiscigándhoz semmiféle emberi segedelem sem juthat el. Megszemlélte a szomszédos Ungban a csapi Tisza-szakadást is, ahol a helységtől feljebb, Zsurkkal csaknem átellenben — azaz, ahol az átvágást számtalanszor hiába sürgette Zemplén — április 8-án, a délutáni órákban, 12 felvigyázó őr oltalmazása közben, szemük láttára egyszerre három helyen szakadtak át a töltések, és kb. 76 m szakadás után a Latorca ereivel a víz összefolyván, a szürti felemelt új úton átcsapva, megbontotta azt. „S most azon csekély Rétbeli rész helyett, mely miatt nemes Szabolcs vármegye részéről az oly sok ízben sürgetett zsurki általvágás ellenződött, megyénknek oly számtalanszor nagyobb, egész környékeit borította el pusztító árjaival. " — panaszolja Zemplén megye a Helytartótanácsnak. A csapi lakosok azt jelentik még a főszolgabírónak, hogy beregi emberektől hallották, miszerint az ottani töltéseket a Tisza megszaggatván, a Csarondán és más ereken keresztül belerohant a Latorcába, és ez a megsokszorozódott erejű, lezúduló víztömeg okozta a csapi szakadást. Zemplén megye tehát a Helytartótanácshoz fordul, hogy az országos segedelmen túl, kormánybiztost rendeljen ki, és szólítsa fel, kötelezze az érintett megyéket, elsősorban Szabolcsot, hogy a zsurki átvágást közös erővel hajtsák végre. Közvetlenül is felszólítja átiratában megyénket, hogy töltéseit — különösen a szalókai határban — jobban tartsa karban, a szakadásokat tömesse be, és ne ellenezze tovább a zsurki átvágást. Szabolcs azonban makacsul elzárkózik még most is: „... mink azon, megyénk részéről káros által vágásokban valamint eddig, úgy ezután is megegyezni nem fogunk, annál kevésbé kívánjuk annak végrehajtását eszközölni. "

25 Zemplén megye bepanaszolja Szabolcsot a Helytartótanácsnál, amely újra kormánybiztost rendel ki gr. Vay Ábrahám beregi főispán személyében — Fáy Barnabás meghalt —, a zsurki átvágást pedig határozottan elrendeli. Szabolcsot nyomatékosan utasítja a végrehajtásra, megállapítja a költségeket, a napszámbéreket limitálja, a sóalapból kívánván finanszírozni azokat. 1832 szeptemberében a három megye ismét értekezik Berkeszen, ahol Szabolcs a következő álláspontra ZML, IV. A. 1001. Loc. 290. No. 1969.