Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Nyírbátorról - Szabó Géza: Városgazdálkodás a dualizmus kori Nyírbátorban

néhány kisgazdájából összeállt vállalkozó csoport ajánlatára, de mindkettő meghiúsult. A vásárvámbevétel több évszázados bátori privilégium volt. A dualizmus időszakában is egyik fő presztízsbevétel. Az évi 5 országos vásár, a hetipiac, a régi vásártér megszüntetése és az új vásártér sok-sok, soha meg nem térülő átalakítása átláthatatlan dzsungel a város lakóinak. Pedig a szabályrendelet precíz, „karbantartott", csak éppen a szükséges kiegészítő beruházásokra (kerítés, egészségügyi helyiség) már nincs pénz. A vásár, a piac szűkülése absztrakt is, meg konkrét is — a vásártér egy részét bérbe adják dinnyeföldnek.... Külön történet a költségvetésben a letelepedési díj: több száz kérelem sorsa tanúsítja, hogy míg egyrészt ezzel is szelektáltak a bekérezkedők között társadalmi rang és anyagi tehetősség szerint, másrészt egyre kevésbé volt célszerű növelni a földtelen, vagyontalan bátori polgárok számát. Mert akkor már sokuknak nem jutott a jó pénzért bérelt dinnyeföld. (Konkrétan és képletesen sem!) A vagyoni differenciálódás ugyanis az elszegényedés fokozását is jelentette, aminek a kommunitás egyre szegényedvén nem tudta, legfeljebb csak ájtatos szólamokkal próbálta útját állni. A városvezetés több tűz között volt. A hagyományos bevételek a törvények megváltozásával, a tulajdonviszonyok átalakulásával vagy inkább bizonytalanságaival csökkentek, új bevételeket pedig alig tudtak teremteni. Az 1894. évi XII. tc. értelmében a községi vagyon egy részének kezelési jogát 1895. január elsejével a közbirtokosság kapta meg. Gyakran hivatkoztak erre a törvénycikkre később is a bátori elöljárók, mint amely elindította a város vagyonkezelésének kálváriáját. Pedig a rendezetlenség, a gondatlan kezelés és az adósságok már a XIX. sz. '30-as éveiben is jelentkeztek,

7 kétségtelen azonban, hogy igazi üggyé ezek csak 1895 után váltak. Az országos szakirodalomból jól ismert, hogy a dualizmus idején nem volt olyan statisztikai adatfelvétel, amely a birtokviszonyokat egyértelműen mutatta volna, sőt még a jelentős, 1895-ös mezőgazdasági összeírás is sok torzítást tartalmaz, de a nyírbátori viszonyok messze felülmúlják az országos átlagképet. A tulajdonviszonyok átlagon felüli összekuszáltsága ugyanis Bátorban teljesen láthatatlanná tette azt az összefüggést, hogy az új viszonyok melyik társadalmi rétegnek milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak. Ez adhatott bátorítást az elöljáróságnak arra, hogy minél tovább megőrzik a régi viszonyokat, amely pozíciójuk alapját jelentette, annál tovább lehetnek haszonélvezői a városgazdálkodásnak. Ez az alapvető magyarázat arra, hogy a városföldek állandó neuralgikus góc marad a bátori közéletben, amelyet a helyi újságok alaposan megszellőztetnek, a vezetés fejére olvasva, hogy nem érdekli őket a többség elszegényedése, meg nem is értenek a gazdálkodáshoz sem. Az 1833-as vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvét és Nyírbátor város közgyűlésének jegyzőkönyvét idézi Jeney Károly: Nyírbátor mezőváros százéves harca a Károlyi családdal. In: Tanulmányok Nyírbátor és a Báthori család történetéhez. Szerk. Dám László. Nyírbátor, 1986. 133-134.