Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Nyírbátorról - Balogh István: A Báthori család négy oklevele (1330–1332)

lakosok egymás közti, valamint az ellenük tanúsított perekben az igazság kiszolgáltatását. Ha ennek az oklevélnek — és vele együtt az 1332-ben kiadott másik háromnak — eredetije megvolna, kétségtelen bizonyítékul szolgálhatna az Anjou-kor első évtizedeiben az igazságszolgáltatási szervezet kialakulásának, az úriszéki bíráskodásnak a kezdeteire. A benne foglalt kiváltságok nem csekély gazdasági előnyt biztosítottak a Báthoriaknak a birtokaik népei királyi adó alól való mentesítésével.

22 De volt a királyi kegynek egy másik, talán még több közvetlen haszonnal járó megnyilvánulása is. Ez a Bátornak már a XIII. század végén adományozott vásártartási jog árumegállítási joggal való kibővítése. Erről szól a másik három, két évvel később kelt oklevél. Ezek közül kettő azonos dátummal Visegrádon 1332. február 17-én, a harmadik alig három hét múlva, március 8-án kelt.

23 A három oklevél lényegében egyetlen kiváltság adományozása, de három változatban, és a korszak diplomatikai gyakorlatában szokatlan formában. Mint fentebb érintettük, a n. Ulászló kancelláriáján történt bemutatásnál szükségesnek látták megemlíteni, hogy pecsét csak az egyiken volt (a közöltek közt sorrendben a 3. számún). Az sem mindennapi szokás — legalább is eddigi oklevélkiadásokban erre nem ismerünk példát — hogy ugyanazon keltezéssel két, azonos tartalmú, de eltérő fogalmazású oklevelet adjanak ki. Az okleveleken a teljes intitulatiót „Károly, Magyarország királya" után az „etc." tartalmazza. Mind a három oklevelet János mester kérésére Bereck fiai részére adták, de a 3. számú oklevél Lököst már halottnak mondja. János és Lökös havasalföldi hadjáratban való részvételét is ez említi. A 3. számú oklevél fogalmazása grammatikailag és formailag is megfelel az okleveles gyakorlatnak, a 4. számú mindkét tekintetben meglehetősen pongyola és pontatlan. Részletesen ez a 3. számú oklevél rendelkezik a királyi adományról. Eszerint a Szatmáron vagy Szatmárnémetiben lakó kereskedők egyenként és összesen, valamint a Szatmár és Szatmárnémeti felől Kocsordon és Domahidán átmenők sóval vagy más árukkal megrakott szekereikkel kötelesek útjukat az adományosok Bátor Ide vonatkozóan vö. Fügedi Erik: Mezővárosaink alakulása a XIV. században. Történelmi Szemle, 1972. 3-4. sz. 331-332., 351-352.; Székely György: A jobbágyok terheinek növekedése a 14. században. Tanulmányok a parasztság történetéhez a 14. században. Szerk. Székely György. Budapest, 1953. (a továbbiakban Székely, 1953.). 246., 295. és 378-379.; Bónis György - Degré Alajos - Varga Endre: A magyar bíráskodás és perjog története. Zalaegerszeg, 1985. 13-16. és 42. 23 E három oklevél eredetijét is 1575-ben látták utoljára, a közölt besorolásukhoz a II. Ulászló megerősítő oklevele sorrendjét vettük irányadónak. (2., 3. és 4. sz. oklevél) A kancellária azonban tévedhetett a sorrendet illetően, mert a két azonos napon kelt oklevél közül az ott említett harmadik a fontosabb, mert abban esik szó János mester és Lökös havasalföldi hadjáratban szerzett fogságáról, mint a kiváltság indokoltságáról. Ez volt a megerősítő levél szerint pecséttel ellátva, és ennek záradékában olvasható az az ígéret, „praesentes auíem cum nobis fuerint reportatae, in formám nostri privilegii redigi faciemus ".