Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Galambos Sándor: Millenniumi ünnepségek a Szabolcs megyei községekben

Díszgyűlés az indítványt örömmel fogadja s elhatározza, hogy erre nézve egy hagyományozó irat 6 példányban készíttessék s a hagyományozó irat követ­kezőképpen legyen megírva: Mi, alant írottak, Buj község jelenlegi elöljárói Ma­gyarország ezeréves fennállásának emlékére tartott díszgyűlésen a községi képvi­selőtestületnek 6/896. számú jegyzőkönyvi határozatából kifolyólag az alább megnevezett alapítványt tesszük: 1. Gyümölcsözés végett 5 Ft, azaz öt o.e. forintot takarékpénztárba helye­zünk, melynek pontos kezelését és gyümölcsöztetését a mai naptól számított 400, azaz négyszáz évig tehát a (2296) kettőezer-kettőszázkilencvenhatodik év alant írott napjáig a község minden egymást követő főbírájának kötelességévé teszünk. 2. Nevezett időn belől, ha kívánná vagy jónak látná az utónemzedék, ezen tőkésített összeget több pénzintézetben is kezelhetik. 3. Ezen alapítvány a kettőezer-kettőszázkilencvenhatodik évben kitűzött célját elérvén, a község akkori főbírája a községi képviselőtestület határozata sze­rint az elhelyezett pénzintézetből vagy intézetekből vegye ki, és ugyancsak a köz­ségi képviselőtestület határozata szerint fordítsa azt a község jótékony célú szük­ségletére. 4. Kívánjuk, hogy minden utánunk következő községi elöljárók eskületétökkel egyidejűleg ezen alapítvány pontos megőrzésére és gyümölcsöz­tetésére is felesküdjenek. 5. Ezen alapítólevél még öt példányban lemásolandó, az eredeti a község tűzmentes szekrényébe, négy darab a község négy egyházának ládájába, egy da­rab pedig a megyei levéltárba helyezendő el. III. tárgy. Megyei díszgyűlésre tagok megválasztása. Megyei díszgyűlésre tagokul a községi elöljáróság és a képviselőtestületi tagok választattak meg. Kelt mint elöl. Ezen határozatok közben nagytiszteletű Andrássy Kálmán alkalmi szó­noklatot tartott, melyre határozatul kimondatik, hogy az jegyzőkönyvileg meg­örökíttessék, s a következő: Tisztelt Közgyűlés! E mai napon Kárpátoktól le az Adriáig hozsannáktól reszket a lég is. E mi hazafias érzésünk cseppjei is helyet találnak a honszerelem hullámzó tengerében. Mi is része vagyunk a nemzetnek, s részt kérünk öröméből — amint kivettük ré­szünket sötét napjaiból. Templomból jöttünk, a hála szent tüzét gyújtottuk meg szívünk oltárán, hogy az isteni gondviselés eljuttatott e mai napra. Mert igaz az, hogy Isten csodájaként él a magyar nemzet. Emlékezünk és a jövőbe nézünk. Ke­ressük az okot, amelyen szeretett bennünket a magyarok Istene, s átvezetett a

Next

/
Thumbnails
Contents