Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Szilágyi László: Egy titkos parlamenti választás Szabolcs vármegyében (1872)

láspontjával egyértelműen azonosítani. A program, a korabeli modernizációs igényeknek megfelelően, a közoktatás, a gazdaság (különösen a közlekedésügy) és a közigazgatás terén a korábbinál nagyobb szerepet szán az államnak. Álláspontja vallásügyben és a választójog kérdésében ugyanakkor az akkori ellenzéki, liberális programmal mutat rokonságot. A nemzetiségi kérdésben pedig nemcsak a Deák-párt, de az ellenzék programjától is eltérő, radikális elképzelést fogalmaz meg: a kiegyezés legnagyobb hiányossága és gyengesége szerinte abban a tényben rejlik, hogy a megegyezés Magyarország és az uralkodóház, nem pedig a két állam népei között jött létre. Elsősorban a Lajtán túli népek mozgalmától félti a monarchia egységét és szinte fenyegetően vázolja fel ennek lehetséges következményeit: "...a Lajtán túli nemzetek egymás közti viszonyában uralkodó ziláltság előbb-utóbb könnyen hozhatja Magyarországot azon válságos helyzetbe, hogy saját biztonsága és függetlensége megóvása tekintetéből kényszerítve leend maga feloldani ama frigyet."? Keglevich nem fogadja el a magyarországi nemzetiségek politikai egyenjogúsításának gondolatát, de felismeri, hogy Magyarország függetlensége, integritása és a Lajtán túli nemzetiségi követelések egy részének kielégítése között szoros összefüggés van. Ez kimondatlanul a cseh trialista elképzelések, az osztrák-szláv kiegyezés elfogadását is jelenthette, és ennyiben a hangadó magyar politikusok között kivételes álláspontot képviselt. A nyírbogdányi képviselőjelölthöz hasonlóan, egy szilárdabb politikai rendszer és pártstruktúra kialakításának lehetőségét ismerte fel 1872-ben egy másik jobboldali politikus, akit a megerősödő nyíregyházi Deák-párt léptetett fel képviselőjelöltként: gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök! Lónyay egy erős, az ellenzék egy részét is beolvasztó és (Keglevichtől eltérően) szigorúan az 1867. évi XII. tc. alapján álló párt kialakítására tett kísérletet. Ebben a kísérletben helye lehetett egy baloldali beállítottságú város mandátuma elhódításának is. (1869-ben egyhangúlag választották meg Nyíregyházán a Balközép jelöltjét Vidliczkay Józsefet, Lónyay 1872-es ellenfelét.) A fogadókészség - legalábbis a szavazók egy részéről - megvolt. A miniszterelnök megválasztásától sokan remélték a város szerencsecsillagának felemelkedését. A város speciális érdekeit, céljait - mint például megyeszékhellyé válásának tervét - elvileg egy olyan befolyásos politikus, mint Lónyay sikerrel képviselhette volna. A városi jobboldal nem habozott, hogy a közjogi kérdés helyett a pártok szavazótáborának megosztottságát ezzel az új retorikával, "a város érdekeire" hivatkozva használja ki. A választópolgároknak országos politikai kérdések helyett elsősorban szűkebb pátriájuk érdekeit kellene szem előtt tartani, szólt finoman a figyelmeztetés még az alapvetően ellenzéki beállítottságú Szabolcs című lapban is: "maradjunk hajlékunkban, s dolgozzunk ennek lakályosabbá tételén."

8 A propaganda nem is maradt teljesen hatástalan, s a városi Deák-párt jelentős megerősödéséről írnak a korabeli lapok.

9 A jobboldal álmai azonban nem váltak, nem válhattak valóra. A megyei