Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Udvari István: Bacsinszky András munkácsi és Tarkovics Gergely eperjesi megyéspüspökök kapcsolata Szabolcs vármegyével és a Hajdúsággal

7. Bacsinszky András püspök levele Görög Mihályhoz, Hajdúdorog város hadnagyához, melyben kéri, hogy Kopcsay János parochus elszámoltatásában a város a harangpénztől tekintsen el. Autográf aláírás. Lelőhelye: HPL. Fasc. 10. NQ 29. Kristusban Kedves Fiam, Hadnagy Uram! Hogy a nemes város és Kopcsai parochus között régtül ólta fentforgó és sokakat botránkoztató egyenetlenséget hamarabb végbe szakaszthassuk, azon kell igyekeznünk, hogy mennél elébb egymástól elválhassanak, az elválást pedig leginkább siettetni fogja az, hogyha könyittyük rajta a praetensiokat, amint lehet is nevezetesen a harangpénznek beszedésében, mert az tagadhatatlan, hogy az olyatén aprólékos jövedelem valamint bizonytalan, mert sokan meg nem adják, úgy a feljegyzésben is hiba alá vettetett, annak is inkább, hogyha többek a per­ceptorok, a pedig gyakrabban megtörtént, amidőn tudniillik, Kopcsai excursiokat tett. Szólly azért, úgy Édes Fiam, az értelmesebbekkel, hogy sokat, úgy is a harangba semmi kár nem esett, nem czívódjanak, hanem inkább siettessék az el­válást, én a kivánt békesség kedvéért részemrül reá állandóul maradok Hadnagy Uramnak. Unghvárt, Böjtmás havának 22-dik napján 1793. Igaz jóakaró Attya Bacsinszky András Munkácsi Püspök mp. 8. Bacsinszky András püspök levele a hajdúdorogi tanácshoz és a város népéhez, melyben az új parochus, Tarkovics Gergely iránti engedelmességre kéri őket. Autográf aláírás. Lelőhelye: HPL. Fasc. 10 .A& 30. Becsületes Nemes Tanács s Nemes Város Népe, Kristusban Kedves Lelki Fiaim! Több alázatos kérései után régi óhajtásainak beteljesítésére s a Nemes Tanács és Nemes Város Népe Lelkek csendesebb s vígabb nyugadalmára fő lelki pásztori szorgalmatosságombul tett Ígéretem és a Nemes Város kívánsága szerént Kristusban Kedves Tisztelendő Tarkovics Gergely fiamat dorogi parochusnak, s egyszersmind pedig Tekintetes Nemes Szabolcs Vármegyei s a Nemes Privilegiattus Hajdú Városok Kerületében Főesperestjének azaz Archidiaconusnak atyaiképpen elrendelvén, Dorogra kegyelmetekhez által kül­döttem, remélem, s abban kétséges sem vagyok, hogy a kiadott atyai tanításom

Next

/
Thumbnails
Contents