Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Udvari István: Bacsinszky András munkácsi és Tarkovics Gergely eperjesi megyéspüspökök kapcsolata Szabolcs vármegyével és a Hajdúsággal
6. Bacsinszky András püspök levele Hajdúdorog tanácsához, melyben kinyilatkoztatja, hogy az addig volt parochus, Kopcsay János munkácsi kanonok és alsószabolcsi alesperes helyébe Tarkovics Gergelyt, a munkácsi szeminárium prefektusát rendelte, akit Szabolcs vármegye és a Hajdú kerület főesperesévé is kinevezett. Autográf aláírás. Lelőhelye: HPLFasc.10. A& 30. Becsületes Nemes Tanács, s Communitás, Kristusban Kedves Lelki Fiaim! Amely Böjtelő havának 17. napján a Nemes Városnak hozzám utasított követek által csak szóval jelentettem ki, azt most kinyilatkoztatom, hogy tudniillik az eddig volt Parochus, úgy mint Kopcsay János Canonicus és Viceesperes Eőkigyelme helyébe Kedves Fiamat Tarkovics Gergelyt, aki ennek előtte egynéhány esztendőkig a Püspöki Iskolámba papságra mendő ifiaknak Tanítója volt, most pedig tsak ugyan itt lévő semináriumomat, mint Praefectus kormányozza, Kigyelmetek közzé Parochusnak és egyszersmind valamint a Tekintetes Nemes Szabolcs Vármegyében, úgy nem különben a Tekintetes Nemes Hajdú Várasok Kerülettyében is a Napkeleti Szent Rítusunkon lévő Parochusok felett Feőesperesnek rendelem, tellyes reménséggel lévén, hogy valamint őmaga részérül példás viseletével nemcsak contentumára, hanem díszére is fog lenni a Nemes Városnak, ugy viszontag a Nemes Város is őhozzája illendő tisztelettel s a lelkiekben engedelmességgel és szeretettel viseltessen. Hogy pedig ez mostan rendelt Lelki Atya hivataljához annál is hamarább hozzáfoghasson, szükség, hogy a Praedecessorával Kopcsay Canonicussal a fentforgó számadásban lévő Praetensiok mennél előbb végeztessenek el, holmi apró s bizontalan positioknak félre való tételével is. A tavaszi vetés az uj Parochus számára tétettessen meg, általa megfordítandó jutalomért, mert a vizek miatt még mostanság meg nem jelenhetik, hanem tettem rendelést, hogy az eljöveteléig egy Pótsi Kalugyer ottan maradjon. Végtére ajánlom a Nemes Tanácsnak és a Nemes Városnak közönségesen, hogy a sokszor említett és eddig volt Lelki Attyokat Canonicus Kopcsay Eőkegyelmét, míg hozzám nem jövend, nemcsak valamiben ne szomoriccsák, hanem magok respectusokért is illendő becsülettel, mind a két részrül történt fogyatkozásokat viszontag megengedvén magok közül eresszék el. Többnyire szokott Püspöki s Atyai Áldásom mellett maradok a Becsületes Nemes Tanácsnak s Communitásnak. Ungváron, 22-dik Martius 793. Igaz jóakaró Attyok Bacsinszky András Munkácsi Püspök mp.