Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros gazdálkodása

"...míg a község bérli a jövedelmet, magánembert nem illeti..."

19

. Ezután az építő akár bérbe vissza is vehette a várostól ."" A malomépítés a XIX. század első felében is folytatódott, így 1833-ban már 12 városi és egy nemesekkel közös malom állt Nyíregyházán. Ezek működése révén a közösség vagyonát többszáz köböl búza, gabona, tengeri, áipa. kővágás és kása gyarapította. Ennek egy részét a kötelezettségek teljesítésére fordították (a katonaságnak, raboknak stb.), más része a városgazda rendelkezésére állt, harmad részét pedig deputatumként és konvencióként kiosztották í> tisztségviselők és szolgálattevők között. A város tiszta hasznát képező termények belső felhasználáson kívüli része eladásra került épp úgy. mint a szükségtelenné vált őrlőkövek, talpfák stb. 1833-ban ezekből 4 047 Rft bevételhez jutott Nyíregyháza.

21 1837-ben a város megújította 12 malmának árendáját. A szerződésben a bérlet összegét és a kiszolgáltatandó terményeket úgy határozták meg, hogy az összességében 1 632 Vft és 31 krajcárral nagyobb jövedelmet biztosított szá-mára, mintha a malmokat házi kezelésben tartotta volna. " Nyíregyháza az 1757-es szerződéssel a regálé beneficiumok között árendába kapta a husmérést is. Ekkor a településnek még csak egy mészárszéke volt. A XIX. század közepére számuk négyre szaporodott. 1820-ban a városon kívül, hogy egészségre ártalmas büdösségével ne Zavarja a lakosokat, vágóhidat is építettek. 1770-ben a helység a mészárszékért és a két boltéit összesen 220 Rft árendát fizetett a földesuraknak. Hogy az árenda díját a többi jövedelemforráshoz hasonlóan itt is fedezte a bevétel, mutatja Szekeres János és Marcsek Ádám szék gazdák 1794-es kimutatása. Eszerint a város húsmérésből származó jövedelme 424 Rft volt.

23 Az első örökváltság után a tulajdonossá váló város a regálék bérletének felét fizetve a Károlyiaknak, maga is árendába adta a székeket is a nyíregyházi mészárosoknak. A második örökváltság körüli évekig a kevés jelentkező miatt csak formális volt az árendába vételt megelőző licitálás. Az évente tartott bérletújításnak fontosabb feladata volt, hogy a növekvő bérleti összeget (készpénzt, húst és faggyút), ül. az árendátorok bővülő feladatait rögzítse. 1824 után az árendának folyamatosan nőtt az összege és az időtartama (a korábbi egy évről háromra). Ekkor már az itteni licitáláson is szokássá vált a pengő forintban meghatározott vinculum fizetése, hasonlóan a kocsmák árendájáéit folyó licitáláshoz.

24 Továbbá igyekezett a város a székek koncentrációját korlátozni azzal az 1837-es határozattal, amelyik kimondta, hogy egy személy csak egy széket árendálhat. Ugyanakkor meghatározták a székek profilját is. Három helyen csak szarvasmarhát, egy székben pedig sertést lehetett mérni.