Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Kiss András: Adatok egy válságtüneteihez (1657 június-július)

romlást tesznek Gavaj uramnak, Tonnáknak", ez csak a készületlenségnek lesz tulajdonítható. De a "vigyázatlan állapot" felróvása mellett, annak tudatában amit a helyiek tettek az ellenség feltartóztatásáért, nem hallgatja el, hogy "Köszönjék az Úristennek és az mi keserves nyughatatlanságunknak" az ország romlásának elhárítását, mert "Az mi hadaink voltának én kínlottam urak azokkal." A levélben megfogalmazódik a válságtünetek egyik légsúlyosabbikja: "mert az kik az ország zsírját eszik, csak azok közül senki bizony nem valék, mert ha megsegítnek vala, azok [a lengyelek] itt vesztek vala az Ilobaban." Pedig leveléből az is kiderül - és nem dicsekvésképpen -, hogy a helyiek a fegyveres harcot vállalva, nem hagyták az ellenséget az "úri rendek" jószágaira sem/

7 Ugyanis Taar András szemrehányása, a központi hatalom részesei iránti bizalmának megingása nem egyedülálló. A hasonló jelek az események során sokasodnak, és több mint negyven esztendő elteltével a fejedelmi hatalom akaratának ellenállás nélkül engedelmeskedő országgyűlés 1657. szeptember 13-án Szamosújváron magának a fejedelemnek rója fel, hogy "azon szegény nemzetünkre hallatlan példájú romlást hozó expeditió országunknak közönséges végezése nélkül indítattatott volt és így az keserves rabságra esett atyánkfiainak kiszabadításoknak is nem mitőlünk kellene végbemenni és vitatni,'"'

2 és végül is az események során a megrendült bizalom az év novemberében Rhédey Ferenc személyében új fedelem választásához vezetett. Az ország "romlásának" az 1657 júniusi lengyel betörés csak egy rövid szakaszát jelentette, de már ezeknek az eseményeknek során is felismerhetők a hatalmi válság jelei. Nagyon súlyos következményei - elsősorban a népesedésiek - még aprólékos, pontos felmérést igényelnek. A szinte három hét eseményeiről szóló tudósításokból még két jelenséget tartunk fígy elemiem éltónak. Az egyik annak a kapcsolatrendszernek megállapodottsága és mélysége, amelynek útján veszélyhelyzetben a védelmi céloknak alárendelt tudósítások terjedtek. Közismertek az erdélyi városok, például Beszterce és Kolozsvár nyugati és északnyugati irányú kereskedelmi kapcsolatai. A harmincadszámadásokból tudjuk, hogy az "árusemberek" társzekerei lehetőleg csoportosan, egy napon keltek útra egy bizonyos útvonalon és visszafelé is társulva jöttek. A hosszú úton szálláshelyeik voltak, megbízottaik, pártfogóik. Ilyen bizalmi emberük lehetett az egyik tudósító Taar András is, aki nem csak az ellenállás megszervezésében jeleskedett a nagy veszély idején, de nem feledkezett meg gondoskodni a vele kapcsolatban lévő besztercei és kolozsvári kereskedők társzekereinek biztonságáról sem. Amint a veszély elmúlt, első összefoglaló tudósításában eiTŐl - eredeti kapcsolataiknak megfelelően - nem mulasztja el megnyugtatni az érdekelteket. A másik jelenség irattani jellegű. A tudósításokat veszélyhelyzetben - és nem csak esetünkben - többnyire hevenyészetten írják, formailag itt-ott