Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Fazekas Rózsa: Szatmár megye kézműiparának jellemzői 1828-ban

Nagykárolyra essen a választás. Pedig Szatmárnémeti nemcsak gazdasági súlyánál, hanem központi fekvésénél fogva is alkalmasabb lett volna ennek a funkciónak a betöltésére, mert a megye minden pontjáról könnyebben és rövidebb idő alatt elérhető. Nagykároly gazdasági szerepének növekedését persze földrajzi helyzetének is köszönhette, hiszen fontos közlekedési, kereskedelmi utak csomópontjában feküdt. Nagykároly Szatmárnémeti mögött a megye legfontosabb gazdasági központjává vált, ezt a helyet azonban nem iparának fejlettsége biztosította számára, hanem kereskedelmi funkciója. Nagykároly kézművesiparának mutatói alapján a viszonylag fejlett mezővárosok csoportjába sorolható. A városban 157 kézművesmester dolgozott, akik 42 legényt alkalmaztak.

M (2/d. sz. táblázat). Ez azt jelentette, hogy csak minden 55. lakosnak volt valamilyen köze az ipari tevékenységhez. A nagykárolyi mesterek 85 %-a egyedül dolgozott, további 11 %-uk pedig csak egy legényt foglalkoztatott. Mindössze 3 mesternek volt egész évben munkája, közel kétharmaduk csak 1-3 hónapot, egyharmaduk pedig 4-6 hónapot dolgozott. Mivel ebből nem tudtak megélni, vagy saját földjüket művelték, vagy a nyári mezőgazdasági munkák idején napszámos munkát vállaltak. A 157 nagykárolyi mester 29-féle mesterséget űzött. /2/d. táblázat/ A kézművesek kétharmada különféle ruházati cikkeket állított elő. (2. ábra) Ezeknek a termékeknek volt a legnagyobb keletjük a városban és környékén egyaránt. A mesterek a helyi igényeket leginkább rendelésre készített termékekkel, illetve javítómunkával elégítették ki, a vidéki fogyasztók pedig a vásárokon szerezték be tőlük a szükséges árukat. Nagykárolyon kívül 1828-ban még 10 mezővárosban és 2 faluban írtak össze helységenként 1-2 kézművest. (3. táblázat) Ezeken a településeken a legjellemzőbb mester a kovács volt. Külön kell említenünk a handalok iparral foglalkozó lakóit. Az alsó- és felsőfemezelyi, az ilobai, a kapniki, a láposbányai és a miszbányai handalok sajátos jogállású települések voltak, amelyek a bányák, illetve a bányászattal kapcsolatos ipari telepek - érctörők, olvasztók, kohók - körül jöttek létre. Lakóik "bányászsággal" foglalkozó munkások - bányászok, érctörők, mosók, kohóművesek -, fuvarosok, mesteremberek, favágók, szénégetők, verkesek

77 és provisionisták

7

* voltak, akik nem tartoztak a megyei hatóság alá, adót nem fizettek. Az 5 handalban összesen 702 munkás dolgozott. (4. táblázat) Az 1828. évi adóösszeírás - jellegéből következően - nem terjedt ki mindenkire, ezért határozottan állíthatjuk, hogy a megye fennhatósága alá tartozó településeken is több iparos tevékenykedett, mint amennyiről az összeírás alapján tudomást szereztünk.

19