Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Fazekas Rózsa: Szatmár megye kézműiparának jellemzői 1828-ban

Fazekas Rózsa SZATMÁR MEGYE KÉZMŰVES IPARÁNAK JELLEMZŐI 1828 - BAN A XIX. század első felében Magyarország gazdasága agrár jellegű volt, amely a megelőző 2-3 évszázadban reagált ugyan a fejlettebb európai gazdaságok részéről érkező kihívásokra, ez azonban alapvetően nem változtatta meg jellegét . A feudális kiváltságok rendszerének változatlan fennmaradása az 1832-36. és az 1839-40. évi országgyűlésekig visszafogta a mezőgazdasági termelés korszerűsödésének széles körű elterjedését, és akadályozta az amúgy is elmaradott ipar és kereskedelem fejlődését." Ez utóbbiak súlya az ország gazdasági életében nem volt jelentős, az 1830-as evek táján meginduló, majd felgyorsuló fejlődés csak lassan éreztette hatását. Az ipar és kereskedelem fejlettségi szintjéről, eltartó képességének korlátozottságáról árulkodik az a tény. hogy nemcsak a mezővárosok, de még a szabad királyi városok lakossága sem szakíthatott teljesen a mezőgazdasági tevékenységgel. A városi, illetve a mezővárosi iparűzők foglalkoztatottsága között azonban nagy különbség volt. A városi iparos csak akkor művelte szőlejét, törődött egyéb gazdaságával, amikor ipari munkálkodásra nem volt megbízása, egyébkor ezek ellátására napszámost fogadott. A mezővárosi és a falusi iparűző viszont akkor vállalt ipari munkát, amikor mezőgazdasági teendői közben ideje volt rá. Dolgozatunkban arra vállalkoztunk, hogy rövid áttekintést adjunk Szatmár megye kézműiparának jellemzőiről. Elemzésünk során elsősorban az 1828. évi országos adóösszeírásra támaszkodtunk, de felhasználtuk Bácskai Vera és Eperjessy Géza kutatásainak eredményeit is. * Az ország északkeleti részében fekvő Szatmár megye kézművesiparának fejlettségi szintje a XIX. század első felében közepesnek minősíthető. Elmaradt a szerencsésebb, kedvezőbb adottságokkal rendelkező vidékekétől az északnyugati és középső Felvidék, a Dunántúl és a Délvidék egyes körzeteitől -, de fejlettebb volt, mint a szomszédos területeké. Fényes Elek adatai szerint Magyarországon az 1840-es években 51 lakosra jutott egy iparűző, Szatmár megyében 57-re, vagyis alig maradt el az országos átlagtól. Máramarosban viszont 169-re. Ugocsában 135-re, Beregben 89-re. Ungban 88-ra, Szabolcsban 78-ra. Az országnak ebben a részében a munkamegosztás alacsony volt, az önellátó gazdálkodás keretei éppen csak bomladoztak. A nagy és állandó