Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Pók Judit: Szabolcs és Szatmár vármegye a XVIII. század végén

előtt, a kb. 142.000 kholdnyi ősi lápvilág még érintetlen volt. Ezt a mocsárvilágot északról a Tisza áradásai és a folyóból szétfutó erek, délről a nyíri vizek folyamatosan duzzasztották. 6 A 2-3 m magas homokszigeteken települtek meg a közepes nagyságú lápi falvak. Áradás idején előfordult, hogy a víz hetekre elvágta egymástól őket, a legpraktikusabb és leggyorsabb közlekedési eszközök olyankor a csónakok és sárhajók voltak. Jó példa erre, hogy Ibrányból Halászba szárazföldön 5, vízen 1 óra alatt lehetett eljutni7 Az utak egyébként is igen silányak voltak a Rétközben, az árvizek még az országutakat is állandóan tönkretették. A rossz közlekedési viszonyok is nagyban hozzájárultak e tájegység zártságához, utazó ritkán fordult meg errefelé. Míg a megye más területein gyakran találhatók csárdák a katonai leírásban egyet sem tüntetnek fel, sőt a rétközi községek 50 %-ában még templomot sem. A Rétközt délről határoló Nyírség Szabolcsból áthúzódik Szatmárba is, nem választja el természetes határ. Folyóvizekben nagyon szegény, de a csapadékvizek a homokbuckák közötti mélyedésekben nagyon sok állóvizet, tavat alakítanak ki, Sóstó, Farkasnyár, micskei Tisztavíz, Kenderátó, Ludastó, hogy csak néhányat említsünk. A nyíri vizek lefolyástalanok, a Rétközt, az Ecsedi-lápot duzzasztják, ill. elmocsarasodnak.^ Tavasszal és ősszel a közlekedésben nehézségeket okoznak ugyan, de ezt leszámítva, a homokos talaj következtében, a Nyírségben az utak általában jók. A terület egyharmadát tölgy,- nyír- és égererdő borítja. Megoszlása egyenetlen: a Nyírség keleti felén, valamint Baktalórántháza, Ofehértó, Nyírbátor, Gelse határában nagy erdőségek terülnek el, a nyugati részen alig van valami erdő. Arrafelé az oly jellemző löszös homokbuckák, homokdombok még inkább beborítják a tájat. A Nyírségen túl SZATMÁR megyét nagy vizek tagolják: a Tisza, a Szamos, a Kraszna, az Ecsedi-láp. A folyók áradásai a nagy kártételek mellett zsíros iszappal gazdagítják a talajt. Ez magyarázza, hogy az övzátonyokon vagy gátakon igen sok a település. A Szamosháton kb. 80 község, Szatmár településeinek egynegyede található. Ezek sűrűn érik egymást, némelyik szinte hozzáragad a folyóhoz. Itt is megfigyelhető, hogy a part határozza meg a falu alakját, amely felveszi a folyó ívét /Óvári, Vetés, Dara/. Szatmárban a síkságon középkori eredetű aprófalvak a jellemzőek, a halmaztelepülés igen ritka /Tarpa/, általános az útifalu: legtöbbször egyetlen utca két oldalán helyezkednek el a szalagtelkek. Szatmár két legnagyobb folyója a Tisza és a Szamos. A Tisza a megye természetes északi határát képezi. Áradás idején több mérföldnyire elönti a környéket, az ártéren átlagosan 15-20 napig nem lehet közlekedni. A Szamos Erdélyből érkezik, keresztülfolyik az egész vármegyén, Olcsvánál ömlik a Tiszába. Többek között fontos sószállító út volt, bár a XVIII. század