Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Balogh István: Szabolcsmegye levéltára

húsz esztendő alatt, a szokásos 2 forint napidíjnak még harmadát sem kereste meg. Mielőtt azonban végleg búcsút mondott volna Szabolcs megyének, már 1772ben elvállalta Ung megye levéltárának rendezését és 1786 után Szatmár megyéét is. Valameddig még Nagykálióban lakott, a levéltár melletti szobában, de aztán semmi említést nem találtam róla, kivéve, hogy 1787-ben elszámolt a vármegyeháza építésével tett kiadásairól. Két évtizeden át ő volt megbízva az építésre való felügyelettel. Majdnem biztos, hogy nem itt halt meg, de 1801-ben már halottnak említik. Az általa rendezett levéltár még ma is megfelel az átfogó rendezéssel kapcsolatban felállított követelményeknek, a rendezettség mértékét illetően. Ezt azonban az utódai munkájára nem mindig lehet elmondani. Azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom, hogy a helytörténetírás egyik legkorábbi előfutára volt. Mikor 1785-ben a helytartó tanács ki akarta adni, Bél Mátyásnak 50 évvel korábban már megkezdett, de kéziratban maradt munkáját, a megye rábízta, hogy a Szabolcs megyéről szóló sovány leírást, egészítse ki. Ez az Addenda megmaradt, s ebből látjuk, hogy nemcsak a levéltárban található adatokkal egészítette ki, hanem máshonnan származókkal is, és kibővítette a félévszázad alatt bekövetkezett változásokkal is.^ II. József 1787 - 1790 között elrendelte a legmagasabb kormányszékeknél már általános iratkezelési rendszert, az iktatással egyidejűleg végrehajtott mutatózást. A befejezett ügyek iratait pedig ügyfajták szerint kútfőkbe, tárgyi csoportokba rakva, szoros időrendben, összes mellékleteivel rendelte a levéltárba helyezni. Ez a rendszer majdnem egy évszázad múlva, csak az 1870-es években lett újból általános a megyékben. A városokban ugyanis már az 1850-es években sikerült elfogadtatni. Bár a II. József abszolutiztikus kormányzata az igazgatásban az akkori élet majd minden megnyilvánulását érintette és az írásos ügyintézés addig nem ismert mértékét hozta, halála után kibontakozó nemesi ellenállás miatt az igazgatási iratokat - német nyelvűség és a nemesi jogállást mélyen érintő vonatkozása miatt teljes egészében megsemmisítette. A bírósági iratokat azonban - jogbiztosító jellegük miatt - az iratpusztító felbuzdulás megkímélte. A Schemberger féle rendezési elv érvényben maradt 1848-ig, csak a lassanként önálló ügyintézési hatáskörrel bíró tisztviselők - második alispán, számvevő - után maradt iratokat nem tudták ezek közé beosztani. így nőtt sok iratfolyóméterre már akkor is a levéltári reponenda. A rendezett iratok mutatózását 1831 óta magyar nyelven folytatták, de már ezeknek a mutatóknak alapján alaposabb kutatás nem ajánlatos. Egyáltalán nem tükröződik a mind vastagabbá váló, egy aktaszámot viselő iratcsomók sokrétűségét. A Bach- és Schmerling korszak abszolútizmusa, - néhány megyei levéltárban szerencsésen megmaradtak, - az élet még több viszonyulását igyekezett