Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Czövek István: Az 1867-es kiegyezés és Kelet-Európa

szláv népeket bemutató etnográfiai kiállítást, de ehhez semmi köze az utópisztikus pánszláv ideológiának, s nem vállalhatnak felelősséget az ott elhangzott kijelentésekért. Beust egy Reverternek írt levelében így indokolta meg álláspontját. "Figyelembe véve hogy a kérdésben az összeütközés lehetősége rejlik, mérsékeljük álláspontunkat és reméljük, hogy ebben az esetben az orosz kormány sem mutatna meglepődést, ha követve a példát mi is kijelentenénk tehetetlenségünket, ha esetleg a moszkvaihoz hasonló rendezvény színhelye lenne Gallicia, Oroszország cárja Őfelsége alattvalóinak részvételével". * Baust ezzel igencsak az elevenére tapintott az orosz belpolitikának, amit Gorcsakov közömbösséget mutatva azzal ütött el, hogy néhány lengyel biztosan elmenne. A bécsi udvar okkal tartott attól, hogyha nyíltan pánszlávizmussal vádolja a cári kormányzatot, abból nemzetközi bonyodalom származhat. Ausztria az utóbbi tíz évben többször is vereséget szenvedett az európai küzdőtéren, s ez óvatosságra intette. Először Solferino következményeként elszenvedett területi veszteség érintette érzékenyen, majd nagyhatalmi törekvései véreztek el 1866ban a rövid porosz-osztrák háborúban. A meggyengült, a német egyesítésből kiszorult birodalom további bonyodalmak elviseléséhez nem volt elég erős, tartalékait belülről igyekezett kiépíteni éppen a kiegyezés révén. Oroszország legalább ennyire óvatos volt, hiszen az 1856-os párizsi béke teremtette elszigeteltségből kilépni akarván nem lett volna politikus pánszláv törekvésekkel megbotránkoztatni Európát. A kis szláv népek képviselői azonban azt várták, hogy a kiegyezés okozta sérelmeiket orvosolni fogják Oroszországban. A szervező szlavofilek hangoztatott eszméi^ is inkább az orosz nemzetbe való beolvasztásukat, mintsem jogaik érvényesítését célozták. A kormány pedig ügyesen kitért a politikai kérdések elől, hiszen Európa gyanakvással figyelte a szláv népek feletti hódító törekvései miatt. Pedig a bécsi orosz nagykövetség már ekkor úgy gondolkozott, hogy Oroszországnak nem kellene támogatni a csehek törekvéseit, mivel ezzel gyengítenék a Monarchia szláv jellegét, sőt oda kellene hatni, hogy Csehországban erősödjön a német befolyás.

9 Ha egy kicsit előre tekintünk 1871re, akkor világossá válik, hogy Oroszország saját érdekeit szem előtt tartva, nem támogatta a nemzetiségi, főként a cseh törekvéseket. Egyrészt, mert a Monarchia-beli szlávok jogainak kiszélesítése a galíciai lengyeleket éppúgy érintette s akkor az oroszországi lengyel területeket sem tarthatta nyílt elnyomás alatt. Ezzel egybehangzó jelentést küldött a bécsi orosz nagykövet, aki arról tájékoztatta az udvart, hogy számolniuk kell az angol befolyás erősödésével Pozenban és Galíciában. 10 Andrássy is úgy nyilatkozott, hogy a lengyeleknek nincs kellő autonómiájuk és ezt a császár is így gondolja. 11 A diplomáciai érdekeket összegezve Diószegi István így ír Üllő és kalapács c. munkájában: "A trializmus és méginkább a föderalizmus szláv karaktert adott volna a monarchiának és ez orosz szempontból nem kívánatos. A szláv karakterű