Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Czövek István: Az 1867-es kiegyezés és Kelet-Európa

monarchia, amely természetszerűleg szláv külpolitikát folytatott volna, riválisa lehetett Oroszországnak a balkáni szlávok körében, abban a közegben, amelyben monopol helyzetét eddig senki sem veszélyeztette". 12 A Monarchiából érkező szlávok azonban nem látták át a magasabb diplomácia érdekeit, s azt várták, hogy a nagy szláv testvér segítő jobbját nyújtja majd feléjük. Biztosította erről a fogadtatás, hiszen az orosz társadalom minden rétege üdvözölte őket az öreg paraszttól, aki kenyérrel és sóval várta az érkezőket minden állomáson II. Sándorig, aki külön audencián fogadta őket. A Monarchiából május 8-án érkeztek meg a szláv vendégek Szentpétervárra, a nyugati fővárosba. A városnézés mellett vacsorákon, ünnepségeken vettek részt. Közülük egy 21 tagú válogatott csoportot fogadott II. Sándor Cárszkoje Szelóban a vasárnap reggeli istentisztelet után. Röviden szólt hozzájuk, szavait jól megválogatva: "Üdvözlöm Önöket uraim! Boldog vagyok, hogy valódi szláv földön találkozom Önökkel, szláv testvérekkel. Remélem, elégedettek lesznek a fogadtatással mind itt, mind Moszkvában. Még találkozunk." Ezen egyszerű szavak mögött a vendégek mindegyike különösen mély értelmet vélt felfedezni és a cár jóindulatát atyai támogatásként igyekezett feltüntetni. Oroszország történelmi szerepét eképp látták: "Az európai kelet felszabadítása az Ő hatalmas feladata. Véget kell már vetni az egyik nép uralmának a másik felett, akár töröknek nevezzük, akár magyarnak, akár ausztriai németnek."^ A szláv vendégek május 16-án érkeztek Moszkvába, ahol az utazásuk tényleges céljaként megjelölt kiállítás megtekintésére csupán egy délutánt szánva idejük nagy részét vacsorákon, ünnepségeken és tudományos üléseken töltötték. Hamar kiderült azonban, hogy nemcsak a cári kormányzat támogatásában nem bízhatnak, de merőben különbözőek a nézeteik az orosz pánszlávokétól. Utóbbiak Stúr politikai végrendeletét is felhasználva a szláv népek egyesülését kívánták az orosz nyelv és ortodoxia keretén belül. S.I. Barsov a moszkvai egyetem rektora a nacionalizmusról szólva megállapította, "alkalmazását /tulajdonképpen itt a nacionalizmusét, Cz.IJ Európa törvényesnek kell, hogy elismerje... Egyesülünk, mint ahogyan eggyé lett Németország és Itália... A csehek képviselője, Rieger azonban az önállóságot hangsúlyozta: "sokan előtérbe helyezik a teljes testi szellemi egyesülést, de egy évezred története nem múlik el nyomtalanul^..." Mások is érveltek a nemzeti nyelv és saját vallásuk mellett, hiszen az orosz elsőség elismerése csak újabb elnyomatáshoz vezethet. További feszültséget keltett a lépten nyomon előbukkanó lengyel kérdés is. Összességében a meghívó, rendező szlavofilektől sem azt kapták a kisebb testvérnépek képviselői, mint amit vártak. Május 27-én töltötték utolsó napjukat Moszkvában, majd ezután csalódottan visszatértek a Monarchiába. A moszkvai szláv kongresszusra a vélemények különbözősége nyomta rá a bélyegét. A kiállítás szerepet játszott ugyan a szláv egységtudat kialakításában is, de méginkább a kis népek nemzeti érzésének fejlődésében. A küldöttek utazása