Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Nagy Ferenc: Az önkormányzati bíráskodás gyakorlata a XIX. századi Szentmihályon

Nagy Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZATI BÍRÁSKODÁS GYAKORLATA A XIX. SZÁZADI SZENTMIHÁLYON A történetíró különös szerencséje, ha az írott források között olyat talál, amelyik egy település életét folyamatában mutatja be. Szentmihály község jegyzőkönyve,

1 mely 1833 és 1858 között íródott ilyen forrás, becses dokumentuma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltárának. Az a negyedszázad, amit a "falukönyv" átfog, történeti szempontból nemcsak a község, de az egész ország számára kiemelkedő jelentőségű! Eseményei, történései meghatározóak a nemzet sorsát, jövőjét illetően, így természetesen a szóban forgó települést, Szentmihályt illetően is. Ezt a gazdagmultú községet 1292-ben említik először okleveles források. 2 Ma azonban már hiába keresnénk szép, ősi nevén, mert a szomszédos Büd községgel egybeolvadva Tiszavasvári lett belőle. Az ősi Szentmihály területére 1623-ban Lónyay Zsigmond hajdúkat telepített, akik természetesen élvezték a számukra biztosított kiváltságokat. A török által gyakran háborgatott őslakosság pedig ettől az időtől egy összegben kezdte fizetni földesurának a járandóságokat. A mezővárosi státus, mint kiváltság 1809-ig állott fenn. Ekkor az új földbirtokos, Dessewfíy József már nem kötött újabb contractust a településsel, és így az úrbéri szolgáltatásokat ismét természetben kellett fizetni. A települések önkormányzata és a földesúr közötti viszonyt az egész országra kiterjedően először 1767-ben Mária Terézia úrbéri rendelete szabályozta. Rendelkezett a bíró választásról és a községi tisztviselők megválasztásáról. A bírói hivatalra a földesúr három személyt jelölt, a falu ezek között választhatott. A választási gyakorlat azonban a Mária Terézia-féle szabályozás után sem lett országosan egységes. Voltak olyan községek, ahol a korábbi gyakorlat folytatódott és a bírót, valamint a tisztségviselőket az egész lakosság választotta, míg másutt csak a házzal és a földdel rendelkezők választhattak. A közigazgatás újabb szabályozása az 1826. évi IX. törvényben történt. Ez azonban elsősorban a községek szervezeti, gazdálkodási kérdéseivel foglalkozott, a bíráskodás szabályozásával nem. Ezért témánk szempontjából sokkal fontosabb az 1836. évi XX. törvény, amelyik a településeket a peres ügyek elbírálása szempontjából három csoportra osztotta.