Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Fazekas Rózsa: Földművelés és állattenyésztés Szatmár megyében az 1828. évi összeírás tükrében

előfordult, hogy a víz a renden lévő vagy boglyában álló szénát elvitte, "jobbik" esetben csak beiszapolta. Az Erdőháton a kaszálást nehezítette, hogy a réteket cserjék, rekettyebokrok, gaz nőtte be, lápok vagy a lefolyástalan részeken vízállások keletkeztek. Az Ecsedi-láp falvainak egy részében - Kálmánd, Domahida, Börvely - a rétek vízállásból és tófenékből álltak, ami csak sást, kákát, nádfiókot termett. Ezek a helyek nyáron sem száradtak ki, a kaszások térdig vízben állva dolgoztak. Magas torzsot hagytak, amely fenntartotta a lekaszált rendet, és azon száradt ki a széna, vagy inkább a sás/

1 A Bükkalján és az Avasságban a legtöbb gondot a nyári záporok idején hirtelen megáradó, medrükből kilépő patakok okozták. A Bükkalja szinte valamennyi községe arról panaszkodott, hogy a patakok áradásai elborítják a réteket, a szénát beiszapolják, elhordják, az egészségtelen takarmánytól az állatok megbetegednek, elhullanak. Az Avasságban Tartolc, Lekence, Bikszád, Rózsapallag vadvizes, sovány rétjeit égerfabokrok, ördögbordám, hunyor, többféle mételyes növények borították, amelyeket a jószág nem evett meg, vagy ha igen, megdöglött tőlük. A Bányavidék néhány községében a réten sarjadó cserjéket a kamarai tisztség nem engedte kivágni, így szép lassan az erdő visszahódította a nehéz munkával korábban megtisztított területeket. A Nyírségben a kaszálók egy része homokdombok aljában feküdt, posványosak, vadvizesek, kákát, pipaszárszurkálót, hitvány gazokat neveltek, más részük székos, igen apró szőrfiivet, amelyet nehéz volt kaszálni. Hasonló kifogás merült fel az érmelléki községek vallomásaiban is. A példák számát tovább szaporíthatnánk, de ennyiből is látszik, hogy a szatmári emberek nagyon elégedetlenek voltak a rétek minőségével. A rétek állapotának ismeretében azon már nem is csodálkozunk, hogy néhány község kivételével - Kőszegremete, Tőkés, Meddes, Oláhtótfalu, Kömörő, Méhtelek, Buzsák, Iloba, Kissikárló, Komlódtótfalu, Óvári, Tiszakóród, Batiz, Berence, Panyola, Szamostelek, Balotafalu, Alsó- és Felsőboldád, Berend - a megkérdezettek szerint sarjút sohasem kaszáltak. Ehhez az eddig megismert okokon kívül az is hozzájárult, amit csak Krassó jobbágyai fogalmaztak meg. "Marháikat tavasszal sokáig a réten legeltették, majd kaszálás után is." A kaszálók minőségén kívül természetesen azok mennyisége is nagyban befolyásolta, hogy sikerült-e hozzájutni az állatok átteleltetéséhez szükséges szénához. A rétek kiterjedése azonban önmagában nem sokat mond. A kérdés ugyanis az, hogy hány darab állatot képes 1 kaszás rét eltartani. A kortársi vallomásokból az derül ki, hogy l-l ökör, tehén vagy ló átteleltetésére legalább 1 szekér szénát számoltak, amit kb. 1 kaszás rét biztosított.22 A szatmári községek közel felében a rétek biztosították a bevallott állatállomány téli takarmányát. A falvak másik felében, ahol egyáltalán nincs, vagy kevés a kaszáló, a gazdák kénytelenek bérelni, illetve pénzért szénát venni. A legtöbb gondot a Nyírségben, a Tiszaháton és az Ecsedi-lápon jelentett az állatok átteleltetése. A lápi emberek, pásztorok visszaemlékezései szerint a "rossz