Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Margócsy József: Születésnapi tisztelgés Balogh István előtt
zeményezett, feldolgozott gyűjtemény necsak raktári egységként, leltári tárgyként szerepeljen a nyilvántartásban, feküdjön a raktári polcokon, hanem a kiállítási terem tárlóiban keljenek életre, kellő magyarázatokkal hirdessék a régebbi élet igényeit, eredményeit, azok történelmi újdonságát, továbbélését. Tehát a merev tárgyak régebben passzív kiállítása váljék instruktív erővé, történelmi, helytörténeti, néprajzi tanulsággá, indentitástudatot növelő erővé, lehetőséggé. Magam már inkább csak levéltári munkásságát követhettem itt egyre növekvő figyelemmel az elmúlt évtizedekben. Többször lehettem tanúja annak, hogy milyen hűvös, sőt fagyos udvariassággal foglalkozik az olyan hozzáforduló "kutatóval", szakdolgozati témájával kapcsolatban érdeklődő hallgatóval, aki lényegében nem is kutatni akart, hanem valami direkt kiszolgálásra számított a kutatőszobában, mintha éppenséggel a Közértben húsz deka szafaládé vételére jelent volna meg. - Viszont, aki a témáját már "megközelítette", kézikönyvekben, bibliográfiákban járatos, vagyis látszik, hogy érdeklődik témája iránt, valóban tájékozódni, valami új összefüggést is szeretne kikutatni, - akkor már nem kímélt sem időt, sem fáradságot, s máris hajlandó okleveleket együtt olvasni, akár fordítani is; forrásösszefüggéseket segít nyomon követni; rendelkezésre bocsátja régebben szerzett adatait, - mert immár nem a kutatónaplóban sorszámmal ellátott ügyfelet, hanem egy érdeklődő kollegát lát a jelentkezőben, akit érdemes segíteni. Lám, a magasra értékelhető magatartás közben tör ki belőle az a bizonyos igazi pedagógiai érosz és étosz. Függetlenül attól, vagy éppen annak ellenére, hogy hajdani, pedagógia címen előadó /régen porladó/ professzorai, módszertanoskodó előadói semmit sem követtek el azért, hogy érdeklődését a gyakorlati pedagógia szépségei felé irányítsák - az inkább szenvedés számba menő, kötelezően hallgatandó unalmas óráikon. - Még latin órákat is tartott érdeklődő levéltári munkatársainak, itt szívesen látta a főiskolának fiatalabb, latintalanul oklevelezett oktatóit is. Amikor az érdeklődés itt is lanyhult, ilyen-olyan okból elmúlt, zokszó nélkül hagyta abba ezeket az órákat. Jellemzőnek tartom azt a válaszadási módszerét, ahogy a hozzáfordulók kérdéseivel foglalkozott: s ez utóbbiak közé magam is tartoztam és tartozom manapság is. Röviden, világosan szokott válaszolni, de a kérdést azonnal beillesztette abba a történelmi, asszociációs környezetbe, ahol a kérdezett fogalom, adat előfordul. Felhívta a figyelmet, hogy ez a jelenség, jelentés változik az idők folyamán - hogyan; vagy éppenséggel arra, hogy mennyire másképpen található, fordul elő, ment végbe ez-az pl. Debrecenben, a Hajdúságban, mint Nyíregyházán, más féle megye-város viszonyban, az eltérő szabolcsi körülmények között. A résznek és az egésznek, a szótári-lexikoni adatnak és a jelenségnek, a jelenségnek és a folyamatnak a tágabb összefüggéseire történő utalásokkal igazította el az érdeklődőt. S közben csodálatra méltó tü-