Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

széndarabokat kellett a kupachoz kapargatni. Amint ott dolgozgatok, jön egy orosz nő és kéri, hogy adjak neki szenet. Megsajnáltam. Mondtam tegye le a zsákját és egy kissé távolabb lévő bokornál várakozzon. Megpakoltam a zsákját 20-25 kg lehetett és elvittem neki. Könnyek között köszönte meg. Nem kértem tőle semmit, de ő ragaszkodott hozzá, hogy menjek el vele vacsorázni. A közelben lévő vasűti étkezdébe mentünk, ahová a brigádunk tagjai is jártak. Az ott csellengő társaim élénk érdeklődéssel és főleg irigységgel figyelték, hogy én egy orosz nővel étkezek. Amikor eltávozott, nem győztem magyarázkodni, a szén ügyet nem akartam elárulni, így azt mondtam, régebbi ismerősöm. A Nyizsnyij tagili lágerben viszonylag normális hadifogoly élet folyt. Általában 8 órát dolgoztunk, kezdetben katonai őrök felügyelete alatt. Ennek egy előnye volt, hogy a katonát nem lehetett a munkavezetőnek befolyásolnia, amikor lejárt a műszak, szigorüan sorakoztatott és irány a láger, nem engedett túlmunkát végeztetni. Én több munkahelyen dolgoztam, így nem vált unalmassá. Legutoljára egy mechanikai műhelyben, mint segédmunkás. A hadifoglyokat az állandó éhségen és honvágyon kívül leginkább az úgynevezett zónamunka gyötörte. Ez azt jelentette, hogy a kint ledolgozott 8 órai munka után még a lágerben is kellett különböző munkákat végezni. Szerencsére csak nyáron, mert télen már délután 3 órakor sötétedett. Nyáron viszont este 11-kor még világos volt és hajnal egykor virradt. Lényegében nyáron jóformán nem is volt éjjeli sötétség. A nyár rövid, mintegy két hónapig tartott /július-augusztus/ igen forró volt, a tél hosszú, sötét és kegyetlen hideg, óriási hó. Szerencsére ehhez megfelelő öltözetet kaptunk és 31 fokos hidegben már nem szabad volt kivonulni munkára. Viszszatérve a zónamunkára, amit mi ebben a lágerben végeztünk. A láger épületei, amikor odakerültünk, eléggé elhasználódott állapotban voltak. Valamikor a 30-as évek közepén építették internált orosz polgároknak. Találkoztam és beszéltem olyan orosz emberrel, aki annak idején a láger lakója volt. Az épületek /barakok/ felújításra szorultak. Ez a feladat reánk, foglyokra várt. Az öreg faépületekben hemzsegett a poloska, nyáron a foglyok nagyrésze az udvaron aludt. Ezt 1946 őszére kiirtottuk, a barakokat belülről kivakoltuk, kifestettük. Ehhez semmit sem adtak, a stukator léctől kezdve a cementig mi magunk organizáltuk kívülről. Ezenkívül építettünk egy kétrészes 140 férőhelyes barakot, egy modern 500 személyes konyhát étkezdével. Ezt mind zónamunkába. A konyhához szükséges deszka, léc anyagot és cementet a mi brigádunk hordta be. Ez egy 13 főből álló válogatott legénység volt. Este takarodó után mentünk a beszerző útra, a megérkezéskor bőséges kaja várt bennünket, ez volt a fizettség. Az orosz lágerparancsnoknak ebből meg volt a jó haszna, hiszen az építkezéshez a pénzt megkapta. Egyébként általános elv volt, hogy a lágerből kivinni semmit, de behozni mindent. így a lágerben villanyfűrész,