Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

nyeret 5-6 rubelért adtak. Tiltották, de mindig lehetett venni. Reggelenként 60-70 darab 20 dekás kenyeret csempésztünk ki. Az emberünk a munkahelyen várt, ő 10 rubelt fizetett aztán a piacon eladta 15 rubelért. Ez a kenyérűzérkedés talán 2-3 hétig tartott, amikor felfigyeltek brigádunk tevékenységére és lebuktunk. 1946 decemberétől már némi fizetést is kaptunk, de csak az, aki jól dolgozott. Ez a pénz nem sok volt, 15-30 rubel között mozgott, de pótlásnak nagyon jól jött. Az első fizetésnél a brigádban csak ketten kaptunk. Ezt részben orosz tudásomnak köszönhettem, mely által jó viszonyba kerültem a nacsalnikkal. Arra kellett ügyelni, hogy az ellenőrzés lógáson ne kapjon. Ésszel kellett dolgozni. Az első fizetést a vasútépítésnél kaptam. Innen átkerültem a vasúti fűtőházhoz, amit a foglyok egyszerűen csak vagongyárnak neveztek, pedig a vagonhoz semmi köze sem volt. Ami a fizetést illeti, ez nem volt rendszeres, csak a bányászoknál. Az egyéb munkahelyeken ritkábban fordult elő, ugyanis itt nehéz volt 500 rubelen felül keresni. Ötszáz rubel volt a lágeri költség és csak az azon felüli részt kapta a fogoly, de 150 rubelnél többet nem kaphatott. Ilyen veszély nem is volt, csupán a bányászokná1. Tehát a"vagongyárba" kerültem dolgozni. A brigád egy része a mozdonyok javításánál, a kovácsműhelybe, a szereidébe, a másik része pedig a szénpakolásnál, csatorna tisztításnál stb. dolgozott. A nacsalnikkal itt is jó kapcsolatom alakult ki. A munkám után kedvelt s ennek több jelét is adta. Több esetben kaptam tőle étkezési jegyet - amit ott talonnak neveztek - s ezzel ott a civilétkezdében lehetett ebédelni. Minden kanál plusz étel vagy kenyér életet jelentett, nagyobb biztosítékot a hazatérésre. Ezen kívül a brigádnak is haszna volt belőlem, mert ősszel mikor csak lehetett, mindennap még munkaidőben elengedett krumplit böngészni a munkatársammal együtt, mivel abban az időben ketten dolgoztunk a csatorna tisztításon. A vattakabátomnak két általam varrt belsőzsebe volt, ezeket szedtük tele. Egy zsebbe egy veder krumpli fért. Ezt, mire a műszaknak vége lett, a kovácsműhelyben megfőztük és a brigád elfogyasztotta. A csatornatisztítás nem volt könnyű munka, nyakig érő gumiruhában dolgoztunk, derékig érő iszapban. Ezt a nacsalnik méltányolta, ezért is kedvezett, ha tehette. Amikor a csatorna tisztítását befejeztük, a szénpakoláshoz kerültem. Ez nem volt nehéz munka, keveset kellett lapátolni, mivel a vagonokat egy magas emelvényre feltolatták és a lenyíló ajtókon a szén magától kiömlött és szinte hegyet képezett. A foglyoknak szigorúan ki volt adva, hogy a civileket távol kell tartani a széntől. Szegényeknek nem igen volt tüzelőjük, mert állandóan a vasúti sinek mellett szedegették az elhullott szenet. A merészebbek megkísérelték a telepen készletezett szénből is a szerzést. A hadifogoly ha tehette, segítette őket. Az egyik este egyedül dolgoztam a szénhegy aljában, az elgurult