Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

mondta, mit kell dolgozni, én ezt tolmácsoltam a társaimnak és megkezdtük a munkát. Kevés orosz tudásommal a nacsalnikkal jó viszonyba kerültem. A műszak befejezésekor bemutattak az i­gazgatónak, hogy Filep "karasó robot", vagyis jó munkás. Ez azt is jelentette, hogy míg ott dolgoztam, mindig karasó robot vol­tam. A siktán civilekkel, elsősorban nőkkel dolgoztunk együtt. A nők az ország különböző területeiről már régebben lettek odaszál­lítva. Ez nekünk fetűnő volt, mint az, hogy mindenfelé, még nehéz fizikai munkán is általában nők dolgoztak. Ezek az asszonyok min­ket sajnáltak, mi pedig őket. Viszonylag jól összebarátkoztunk, segítettük egymás munkáját. A végzett munka után mindenki személy szerint kapta a száza­lékot. 115 százalékos teljesítmény után járt a napi fejadagon fe­lül 10 dkg. kenyér és egy adag főzelék vagy hal. Ezt a láger ét­kezdéjében kaptuk. A teljesítménytől függetlenül a gyárban is kaptunk műszakonként egy uzsonnát, ami szintén 10 dkg. kenyérből és egy adag főzelékből állt. /kása vagy krumpli/. A napi étkezési norma a lágerben 87 dkg. kenyérből, háromszori étkezésből /leves, kása, tea/ állt. Látszólag ez majdnem soknak tűnik, de a zsírta­lan húsnélküli ételnek nem volt tartóssága, így a fogoly mindig éhes volt és leginkább csak a kaja után járt, hol, mit szerezhet. Ezért üzletelt szüntelen úgy a lágerben, mint a munkahelyen. Ügy gondoltam, kihasználom a nacsalnik velem szemben tanúsí­tott jóindulatát. Szóltam neki, hogy nekem és a munkatársamnak /Bihar megyébe való Erdei István/ minden nap 120 százalék legyen beírva. Ládna /jól van/ Filep, felelte. Azonnal odahívta Verács­kát, a normaíró kislányt, és megbeszélte vele kérésemet. A napi 120 százalék biztosítva volt, ha nem csináltam semmit sem. Ennek eredményeként kaptam dicséretet és jutalmat 1946 május elsején a lágerben tartott ünnepségen. A jutalom egy doboz 500 grammos fi­nom cigaretta dohány volt. Ez aranynak számított, mert dohányért mindent lehetett kapni. Egy 20 dekás kenyérért három cigarettára való dohányt, vagy mahorkát adtak. Aki tehát dohányhoz jutott, az úr volt. Itt a gyárban viszonylag jól éreztük magunkat, az orosz mun­kásokkal is megbarátkoztunk, ezek nem tartottak bennünket fasisz­táknak. Három műszakban jártunk dolgozni, ezt is megszoktuk. A kemencében a vasat fagáz égetésével olvasztották. A gázt két óri­ási generátorban termelték, melyhez igen sok fára volt szükség. 1945 decemberére a gyár fakészlete alaposan lecsökkent, veszély­be került az olvasztás. Ezért a magyar foglyokat átmeneti időre kivitték az erdőre fakitermelésre. Az eset igen kellemetlenül érintett bennünket*. Elkeseredve érkeztünk meg új szállásunkra. A behavazott erdő nem volt egy szívderítő látvány, ez párosult az elszállásolásunk mostoha kö­rülményeivel. A barakban villany helyett mécses égett, reggel kormos olajat köpködtünk. Néhány civil család élt ott, nők és

Next

/
Thumbnails
Contents