Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

is a helyszínen kellett hagyni, a civilek szedték össze. Ez 1945 szeptember közepén lehetett. Késő éjjel értünk be a nagy lágerbe. Néhány napot itt töltöttünk. Az egyik nap 150 főt - köztük a mi 70 fős csoportunkat is kiválasztották és felkészítették az utazásra. Ez többszöri sorakozóből, névsorolvasásból állt, valamint abból, hogy minden jó ruhát és lábbelit a lehető legrosszabbra cseréltek le rólunk. Ez már kissé gyanúsnak tünt, de a hadifogoly mindig a legjobbakban reménykedett. Eljött végre az indulás ideje. Zeneszóval búcsúztattak bennünket. A zeneszerszámokat részben a fogságba esett katonák vitték magukkal, részben a foglyok készítették, valamint a lágerparancsnokság adományozta. Ezért volt lehető, hogy a hazatérésnél is magukkal hozhatták és a szerelvény pihenése alkalmával úgynevezett térzenét adhattak. A hegedűk húrjain felcsendültek az ismerős dallamok: "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország". A szemünk könnyben úszott arra gondolván, rövidesen meglátjuk és viszszatérünk szép hazánkba. A menet elindult, de sajnos nem haza, hanem új, ismeretlen tájak felé. Először teherautón, aztán gyalog mentünk. Késő éjjel, dögfáradtan értünk új helyünkre, Nyizsnyaja- Szalda nevű városba. A láger, amikor megérkeztünk, még épült, a konyhán is mi főztünk először. Ebben a lágerben németekkel voltunk együtt. Elég gyakori volt a verekedés, a németek ott is fölényesen viselkedtek. Megérkezésünk után két nappal fürdés, fertőtlenítés. A fertőtlenítő kigyulladt, és ötünknek benne égett a ruhája. Míg másik ruhát hoztak, beletelt jó néhány nap. Addig anyaszült meztelen feküdtünk a szobában, egy közös katonaköpenyünk volt, abban jártunk ki a WC-re. Annyi előnyünk származott az esetből, hogy jó új, meleg ruhát és jó bakancsokat kaptunk. Dolgozni a vasgyárba jártunk, ahol vasolvasztás és vasszerkezetgyártás folyt. Az olvasztónál két magyar, egy német brigád dolgozott, a hengerdében fordítva. Három műszakban dolgoztunk, a munkát az egyéni teljesítmény alapján értékelték. Az első nap amikor kimentünk az üzembe, nekem a falusi parasztgyereknek minden olyan fantasztikusnak tünt,mintha meseországban járnék, hiszen addig ilyen üzemet még kívülről sem láttam. Lenyűgöző látvány volt, ahogyan folyt a vas az üst felett sziporkázó tűzijátékkal. A vezetőtől mindenki megkapta munkahelyi beosztását. A brigád 15 főből állott. Két fő az olvasztó kemencéhez, 6 fő a generátor házhoz, 7 fő, amelybe én is tartoztam, az úgynevezett siktára. A siktán végzendő munka abból állt, hogy vashulladékot, törtvasat kellett speciális csillékbe rakni, ez ment az olvasztó kemencébe. Egy olvasztáshoz 35 csille vasat kellett nyolc óra alatt kitermelni. Amikor kimentünk a siktára, az ottani munkavezető /nacsalnik/ megkérdezte: "kto ponyimaju poruszki?" /ki tud, illetve ért oroszul/. Jelentkeztem: "já nem noska", vagyis keveset értek. El -