Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Fazekas Rózsa: Magyarország államháztartása és adórendszere a XIX. sz. első felében
sokallták portaszámukat, és ebből következően a rájuk eső adó hányadát. Több próbálkozás történt az ország, illetve az egyes közigazgatási egységek portaszámának objektív szempontok szerinti meghatározására, vagyis az adózó személyek és adótárgyak pontos számbavételére, de valamennyi vállalkozás kudarcot vallott. (1696., 1715., 1720., 1828. évi portalis összeírások). A portalis összeírások sikertelenségét a központi kormányszervek és a magyar nemesség érdekellentéte okozta. A központi hatalom arra törekedett, hogy minél több adóhoz jusson, hiszen állandó pénzügyi nehézségekkel küszködött a háborúk, a hadsereg, az államapparátus fenntartásának növekvő költségei miatt. Ezzel szemben a vármegyék nemességének az érdeke azt diktálta, hogy necsak saját adómentességét óvja, hanem tegyen meg mindent a jobbágyait sújtó állami adóterhek csökkentéséárt is. Ennek legegyszerűbb módja az volt, hogy az országos és megyei összeírások során eltitkolták az adózó személyek és az adótárgyak - leginkább az állatállomány - számának növekedését, és a Helytartótanácshoz rendszeresen beterjesztett jelentéseikben sötét színekkel ecsetelték a megye teherbíró képességének romlását. A conscriptiók használhatatlansága miatt a nádori concursusok az országot jól ismerő hadbiztosok jelentései alapján alkottak képet a megyék adózóinak állapotáról és így határozták meg a portaszámot . 21 Magyarország (Horvátországgal együtt) portáinak számát utoljára 1791-ben 6346-ban állapították meg. 22 Az országra kivetett hadiadó összege ekkor 4 395 244 forint -volt, egy portára tehát 692 forint esett. Ezek után az egyes megyék adójának kiszámítása egyszerű szorzási műveletre egyszerűsödött. (Szatmár megye portaszáma79, hadiadója: 54 668 forint. A megye persze nem mindig tudta behajtani a kivetett adó teljes összegét. Az egyre növekvő hátralék miatt aztán változott az adó végösszege.) A következő lépcsőben a megyék a rájuk szintén egy összegben kivetett adót a dicának nevezett adókulcs szerint osztották fel a kebelükben található községek között. A dica (rovás) a jobbágy vagyonának és jövedelmének a mértékegysége volt. A megyei felosztás alapját azok a dicalis conscriptiók képezték, amelyeket minden évben a szolgabírák és esküdtjeik állítottak össze. 1772 előtt a megyei közgyűlési utasítások írták elő, hogy hány darab állat, hány köböl gabonatermés, hány forint jövedelem képezzen egy dicát. Az adókivetés szempontjai nemcsak megyénként, hanem egy megyén belül időszakonként is változtak, valahányszor a közgyűlés indokoltnak látta a változott viszonyokhoz jobban alkalmazkodó új adókirovási utasítások kiadását. 23