Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)

Filep János – Németh Péterné: Az 1947. augusztus 31-i választások és a Szociáldemokrata Párt Szabolcs és Szatmár-Bereg megyékben

borús bűnösök és hozzátartozóinak kizárása mintegy 300.000 választót küszöbölne ki az ötmilliós névjegyzékből."^ - jelen­tette ki egy másik interjújában Ries István. Az SzDF és az MKP véleménye a választójogból kizárandók számát illetően június dereka és július eleje között még je­lentősen eltért egymástól. A Kommunista Pórt az SzOP elképze­lését jóval megnaladó választój ogszukitést tervezete.'' A mun­káspártok megyei sajtója azonban azt sugallta, hogy ebben a kérdésben csupán árnyalatnyi eltérés van a kéc párt vezetősé­gének telfogása közötL. hyyetértés mutatkozott például a po­litikai okokból B-listázottak kizárásában, s mindazon szemé­lyek jogelvonásában, akiknek neve a fasiszta sajtótermékek szerzőinek jegyzékén szerepelt, üé amíg az SzOP a fasiszta pártok és szervezetek tagjait, addig az MKP csak a vezető tisztséget betöltőket kivánta kizárni a választójogból. Az MKP javasolta a volt csendőrség összes tagjainak és a nyugat­ra távozott tartalékos és hivatásos tisztek választójogának megvonását, függetlenül hazatérésük időpontjától. Az SzDP vi­szont csak az 1947. január elseje után hazatértek választójo­gának megvonását tartotta szükségesnek. A választójogi törvénnyel kapcsolatos szociáldemokrata álláspontról kiszivárogtatott hirek közül a legnagyobb vihart a megyei sajtóban a jogerősen elitéltek hozzátartozóinak a vá lasztásokból történő kizárása okozta. Bár a javaslat a későb­biek során lekerült a napirendről, mégis komoly támadási lehe tőséget nyújtott a jobboldali erők számára. Nemcsak az FKGP, hanem az SzDP nyíregyházi szervezete sem fogadta osztatlan örömmel ezt az elképzelést. Sőt Bácsik Dózsef, a pórt ismert helyi vezetője egyenesen szükségtelennek tartotta a választó­jog bárminemű szűkítését. A Kisgazdapárt megyei lapja a Szabolcsi Kis Újság a párt­nak azt a szárnyát támogatta, amely nem tartotta időszerűnek a nemzetgyűlés lejárta előtt az új választósok kiírását és mindvégig ellenezte azt: "Őszintén szólva azt sem értjük tel­jesen, hogy miért az a nagy sürgősség, amellyel egyesek any­nyira siettetik a választások gyors kitűzését... miért van ós milyen alapon, hogy egyesek már mint befejezett tényről szól­nak a nemzetgyűlési választásokról, noha ebben az ügyben tudo

Next

/
Thumbnails
Contents