Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)
Az 1986. október 10–11-i levéltári napok előadásai - Müller Veronika: A Szabolcs-Szatmár megyei Helytörténetírás első hat kötetéről
MÜLLER VERONIKA: A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI HELYTÖRTÉNETIRÁS ELSŐ HAT KÖTETÉRŐL Feladatom a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár alapkiadványairól, a "Szabolcs-Szatmár megyei Helytörtónetirás" első hat, pontosabban első három kötetéről ismertetést tartani, illetve ennek kapcsán általában a levéltárak helytörtónetiró ós helytör téneti rést szervező tevékenységéről beszólni hangos gondolkodás keretében. Tudjuk, hogy a levéltárak, mind az országos, mind pedig a tanácsi levéltárak a levéltári törvényerejű rendelet értelmében tudományos intézmények, amelyek a társadalomtudományi kutatásokhoz elsődlegesen a helytörtónetirás művelésével, a társadalomtudományi kutatások számára alapvető forrásbázisuk feltárásával ós közzétételével járulnak hozzá. - Helytörtónetirás alatt valamely akár szervesen, akár mesterségesen létrejött földrajzi vagy közigazgatási egység történetének egészét vagy valamely időbeli határok közé eső szakaszának feldolgozását értjük. A levéltárak általában az elmúlt két évtizedben nagyon jelentős részt vállaltak a helytörtónetirás művelésében és szervezésében. Ez a kettő, a helytörtónetirás művelése és szervezése, ugyan nem azonos tevékenységi formák, hiszen az egyik a levéltáros ós mós, a történelemmel aktivan foglalkozó szakember mint dolgozó irói munkáját jelenti, a másik viszont a levéltárnak, mint intézménynek szervező tevékenységét, mégis mindkettőről szükséges és kell beszélni. A levéltárak közül nem egy az emiitett két évtized alatt a helytörtónetirás központjává vált, az általuk szerkesztett helytörténeti publikációk a megye súlyponti kiadványai, maguk az intézmények a helytörtónetirás centrumai lettek. Csak példaként, a teljesség igénye nélkül emlithetjük a Baranya megyei, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Fejér megyei, a Hajdú-Bihar megyei, a Somogy megyei Levéltárakat. Súly tekintetében természetszerűleg jelentős különbségek vannak az egyes levéltárak között, de azokban a megyékben is, amelyekben a levéltár nem tölt be ilyen központi szerepet, sokat tehet és tesz a levéltár