Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 7. (Nyíregyháza, 1989)
Dessewffy György: Nagyüzemi gazdálkodás a két világháború között
brigád munkáját 3 láttam, hogy a villanylámpája fényénél igyekezett felismerni az ott dolgozókat. Ezután leindult a létrán, ón mentem utána s követtem tovább is: mert az volt a szokás, ha a jószágigazgatóval a tiszt a tanyában találkozik, addig követi ós felel a kérdéseire, amíg azt nem mondja: "Köszönöm." Megnéztük a petrencékbe való rakást is s elindultunk hazafelé. Alig 50 lépést tettünk, Rappensberger megállt: "Helyesen döntöttél, hogy a kazlat szétszedetted és nagyon helyes a munkaelosztásod is! Köszönöm!" - "Jó reggelt kivonok Jószágigazgató Ur!" Én természetesen visszamentem a kazal tetejére s bizony már elég világos volt, amikor a munkát befejeztük; már nem kellett a létra sem, mivel elhánytuk magunk alól a bemelegedett lucernót . Nem lehetetlen, hogy Rappensberger a megmelegedett lucerna illatára jött ki, hiszen ez bejárta az egész tanyát; de inkább azt kell hinnem, hogy ő maga is a kazal hőmérsékletét kívánta ellenőrizni, hiszen ő szorgalmazta - közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt - a lucerna kazlakba rakását. Mindenesetre ez az éjszaka természetes és tanulságos bemutatója volt, hogy mit kell ilyen esetben csinálni. Ez alkalommal is rácsodálkoztam Rappensberger munkájára, módszereire. Egyébként is érdekes ember volt: uradalmi tanítóként kezdte a pályáját s amikor feleségül vette a jószógigazgató, Váraljay leányát, a következő nyáron bekapcsolódott a gazdaság munkáiba, először mint csóplési ellenőr. Megszerette a munkát, képezte is magát, így egy idő után felcserélte a tanítóságot az intézősóggel, majd az egész uradalom jószágigazgatója lett. Ot gyermekéből két leányt az uradalom egy-egy vezető tisztviselője kérte feleségül, de ez a családi kapcsolat nem zavarta a vezetési fegyelmet. Ahogy az előbb leírtam az elsőbéres szerepót, egyszerre szemem elé ugrott az emlékezetembe Veréb János , egykor varjúlaposi elsőbóres, aki "az ón időmben" 40 év körül lehetett: egészséges, napbarnított arcú, hatalmas termetű paraszt ember, ahogy karikós ostorával elindítja azt a négyes ökörkaravánt, amelyik szántani vagy szállítani készült.
